Szüreti nap volt Szentivánon
32. alkalommal rendezték meg a Szentiváni Szüreti Napot szombaton a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház melletti területen.
32. alkalommal rendezték meg a Szentiváni Szüreti Napot szombaton a Molnár Vid Bertalan Művelődési Ház melletti területen.
„Ha nem ezt csinálnám, amit most csinálok, akkor én extrém sportoló szeretnék lenni” – derült ki többek között ez a meglepő dolog is Koszi Jankáról, a „Hol voltál” című sláger tehetséges énekesnőjéről, aki csütörtökön a Győr+ Rádió Magyar Óra című műsorában járt Adorján Andinál, mesélt a hallgatóknak magáról és szólókarrierjéről, s egyúttal a vezetéknevéről szóló tévhiteket is eloszlatta.
Száz méter magasból is kiszúrják a parlagfüvet és szankcionálják a gondatlan tulajdonosokat. A péri reptéren jártunk csütörtökön, onnan szállt fel az a helikopter, aminek segítségével a fertőzött területeket kutatják fel.
Győrben az M1 autópálya – 83. számú főút csomópontjánál útépítési munkálatok kezdődtek, melyek következtében 2x1 sávra szűkült a 83. számú főútvonal forgalma. Az útszűkület várhatóan október közepéig tart, ez idő alatt a 83. számú főúton, illetve közvetetten a más vonalakon is közlekedő helyi, regionális és országos autóbuszjáratok esetében késésekre lehet számítani.
Gőzerővel épül a Győrt keletről elkerülő út harmadik szakasza, ez magában foglal egy 5,2 kilométer hosszú, kétszer egysávos utat, valamint egy új hidat, amely Magyarország hatodik leghosszabb hídja lesz – mondta el a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések miniszteri biztosa.
A védőnői rendszer megújításáról tartottak konzultációt megyénk védőnői szerdán a Kormányhivatal épületében. A két órás megbeszélést követően sajtótájékoztatón ismertették az elhangzottakat.
Több belvárosi utcában gondot okozott, hogy a fák gyökerei felnyomták a rácsokat, amelyek ezzel balesetveszélyessé váltak. A probléma megoldására a fát védő, a gyökerek épségét biztosító megoldást találtak…
Szerda reggel hét órától várhatóan október közepéig korlátozzák az M1-es autópálya és a 83-as út kereszteződésénél a forgalmat Győr térségében, ahol átépítik a két út csomópontját - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Informatika irányultságú általános iskolaként működik tovább a Győri Radnóti Miklós Általános Iskola. A tanévnyitón az elsősök köszöntése mellett az intézmény vezetője bejelentette, hogy már első osztálytól a tanterv része lesz az informatika óra.
"Életünk filmkockái…” ezzel a mottóval rendezi meg immár 13. Országos Találkozóját az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény. A két napos eseményre közel 1000 szép korú érkezett az ország minden tájáról, hogy érdekes programok segítségével kapcsolódjon ki.