Pénteken is marad a sűrű köd
Az ország nagy részére, Győr-Moson-Sopron megyére is a tartós, sűrű köd veszélye miatt figyelmeztetéseket adott ki péntekre a meteorológiai szolgálat.
Az ország nagy részére, Győr-Moson-Sopron megyére is a tartós, sűrű köd veszélye miatt figyelmeztetéseket adott ki péntekre a meteorológiai szolgálat.
Csaknem két éve, hogy elindult a győri Partisegély Szolgálat, aminek keretében képzett fiatalok adnak felvilágosítást a bulikban, illetve segítenek, ha baj van. Az évek során egyre többekben alakult ki a bizalom feléjük, így nem csak az ártalomcsökkentő szerekért mennek a standjukhoz, hanem sokan maradtak beszélgetni is.
Március 2-5. között rendezik az ország legjelentősebb turisztikai kiállítását a budapesti Hungexpo területén. A hazai díszvendég 2011 után ismét Győr lesz, amely számos újdonsággal készül a bemutatkozásra…
Az autizmus világnapja alkalmából öltözteti kékbe idén is a Széchenyi teret Árnics Katalin gyógypedagógiai tanár, főszervező és csapata, április 2-án. Idén is, mint tavaly, kék kötéseket, horgolásokat várnak, amikkel az utcabútorait kötik be.
Immár negyedszer mutatják be azt az ötven embert, akinek a legnagyobb befolyása van a magyar turizmus alakulására. A listán ismét megtaláljuk Borkai Zsolt nevét…
Naponta több, mint 300 zsák szemetet gyűjtenek össze a város közterületein a Győr–Szol munkatársai.
Az extrém hideg Dél – Európában is éreztette hatását az elmúlt hetekben, emiatt alaposan megemelkedett az onnan érkező zöldségek és gyümölcsök ára a hazai boltokban.
Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) térképén csütörtökön Győr is szerepelt az egészségtelen levegőt jelző narancssárga színnel.
Hétfőn este a győri városháza dísztermében nyitották meg az idei Házasság Hete programsorozatot.A Házasság Hete keretében országszerte és a határon túl több, mint 250 előadással és kulturális programmal irányítják rá a figyelmet a házasság és a család fontosságára.
Március 1-jén elindul a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Idősügyi Infokommunikációs Modellprogramjának második fázisa.