Egy patológus sorsmetszete
Naponta akár száz szövet metszetét nézi meg mikroszkóppal dr. Kránitz Noémi, a patológia osztályvezető főorvosa.
Naponta akár száz szövet metszetét nézi meg mikroszkóppal dr. Kránitz Noémi, a patológia osztályvezető főorvosa.
A használt lakások 9,9 százalékkal, az újak pedig 16 százalékkal drágultak 2017 harmadik negyedévében a hivatalos előzetes adatok szerint. Bár az országos átlagos áremelkedésben szerepe van a budapesti lakások drágulásának, de a vidéki nagyvárosoknak egyre nagyobb a súlya a hazai lakáspiacon – derül ki az ingatlan.com összesítéséből.
Vidám csevely, nevetés tölti be a Generációk Háza tükrös termét szerdán délelőtt, amikor ellátogattunk a Szenior örömtánc foglalkozásra. Varga Katalin oktató beszélgetés helyett invitál, próbáljuk ki magunk is, milyen nagyszerű elfoglaltság az örömtánc.
Érdekes és izgalmas fejlemény volna, ha 2023-ban Győr, 2024-ben pedig az alsó-ausztriai St. Pölten nyerné el az Európa Kulturális Fővárosa címet – mondta Perényi János, Magyarország bécsi nagykövete.
Vádemelést javasol a rendőrség egy 26 éves nő és egy 43 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer birtoklása miatt.
Minden idők legnagyobb adóbevételét realizálja az önkormányzat, vagyis 2017-ben is kitűnően teljesített a győri gazdaság. Az előzetes adatok szerint több mint 27 milliárd forint folyt be a kasszába, amiből az iparűzési adó meghaladja a 23 milliárd forintot.
Nagy mennyiségű csapadék ma nem várható, azonban az ónos eső lehetősége miatt figyelmeztetést adott ki megyénkre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Sokan divatból készíttetik el. Mások azért, mert egyszerűen tetszik nekik. És vannak olyanok, akik ezzel életük egy jelentős eseményének, vagy szeretteiknek állítanak emléket. Egyre többen varratnak magukra tetoválást, így látja Szilágyi Róbert tetoválóművész, aki hét éve költözött Győrbe.
A tűzre dobott háztartási hulladékok nagymértékben szennyezik környezetünket és károsítják egészségünket, emellett könnyen életveszélyes állapotokat idézhetnek elő otthonunkban.
Rendhagyó bűnmegelőzési projektet mutattak be a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei. Mostantól digitális hirdetőtáblákon is megjelennek a különféle prevenciós tartalmak.