A tűzhelyen felejtett étel okozott bajt egy győri lakásban
Égett szag miatt riasztották a tűzoltókat egy Kodály Zoltán utcai társasház egyik földszinti lakásához Győrben kedden este.
Égett szag miatt riasztották a tűzoltókat egy Kodály Zoltán utcai társasház egyik földszinti lakásához Győrben kedden este.
Városunk lehet az ifjúsági repülés zászlóshajója – állítja Szabó János evangélikus tábori lelkész, a Győri Repülőcserkész csapat alapítója, melyhez hasonló szervezet csak Nagy-Brittaniában működik.
Dr. Veres András győri megyéspüspök a Családok Éve alkalmából azzal is szeretné kifejezni az Egyház családok, nagycsaládok iránti megbecsülését, hogy minden negyedik vagy többedik gyermek megkeresztelését szívesen vállalja a Győri Egyházmegye teljes területén, ha ezt a szülők kérik.
Rászorulók részére lesz igyenes ruhaosztás szombat délelőtt Győrben, a Baross Iskola épületében.
„A magyar kultúra olyan közös nevező, amely bármely különbözőség és nézetkülönbség ellenére összeköt minket. A közös kultúra tesz minket nemzetté, ezért fontos, hogy azt nap mint nap megéljük” – hangsúlyozta dr. Somogyi Tivadar alpolgármester a magyar kultúra napján tartott ünnepségen hétfőn. A Richter Teremben átadták a Győr Közművelődéséért, valamint a Győr Művészetéért díjakat is.
A Pinnyédi meteorológiai állomás előrejelzése az év negyedik hetére.
A 24. Esküvői Kiállítást hétvégén rendezték meg Győrben, a Zichy-palotában, ahol a házasulandók megtalálhattak mindent, amire szükségük lehet a nagy napon.
Az Európa Kulturális Fővárosa pályázatra és az általa 2023-ra elnyerhető figyelemre úgy tekintünk, mintha egy kulturális fókuszú reflektor pásztázna felettünk. A fénye egyre erősödve ér el minket 2023-ra, hogy aztán 2024-től egyre halványulva fókuszáljon másra – olvasható a győri pályázatban.
A rendőrök továbbra is nagy erőkkel keresik azt a férfit, aki pénteken kirabolt egy győri postát. Az elkövetőről grafika készült.