Elismerések a győri sváb bálon
Ünnepélyes keretek között adták át a jó hangulatú győri sváb bálon a Győr Megyei Jogú Város Német Önkormányzat által alapított díjakat.
Ünnepélyes keretek között adták át a jó hangulatú győri sváb bálon a Győr Megyei Jogú Város Német Önkormányzat által alapított díjakat.
Előzetes felmérésék alapján, összesen 400 négyzetméteren javítják ki a győri Káptalandomb kőburkolatát. A munkálatok elkezdődtek.
Szolgálatban lévő rendőrök segítettek egy kisgyermekes anyának kereket cserélni.
WannaCry – ez nem egy új pop dal, sőt nem is egy új mozgalom, annál sokkal veszélyesebb és károsabb.
A Rómer Házban május 13-án innovatív design tervezők portékáival várták az érdeklődőket.
A Győr-Szol Zrt. az idei virágosítási programjának kapcsán is készül a város történetének meghatározó sportrendezvényére. A közterületekre a korábbi évekhez képest mintegy 30 százalékkal több egynyári növényt ültetnek a szolgáltató munkatársai, megnőtt a virágoszlopok száma, és két EYOF-hoz kapcsolódó tematikus virágképet is kialakítanak a legforgalmasabb helyeken. Összesen több mint 120 ezer egynyári növény kap helyet a városban.
Megkezdődött a győri Nagyboldogasszony-székesegyház felújítása, ezért a templom fél évre bezárta kapuit a hívek és a látogatók előtt.
A GYHG Nonprofit Kft. a háztartásokban felhalmozódott lom jellegű hulladékok elhelyezésére gyűjtőpontot üzemeltet május 20-án, szombaton.
Közel tizedével növelte árbevételét az első negyedévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a 10,525 milliárd forintos adat 9,7 százalékkal jobb az előző év azonos időszakinál, a 173 millió forintos adózott eredmény pedig 57,9 százalékkal haladja meg bázist - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán publikált gyorsjelentésből.
A forgalom az érintett útszakaszon félpályán halad.