„Egy csapat vagyunk!” – közösséget kovácsolt a Gólyahét a győri egyetemen
Hasznos információk, szövődő barátságok és óriási buli – erről szólt a résztvevők számára a Gólyahét a Széchenyi István Egyetemen. A tanév legnagyobb hallgatói rendezvényének végére valódi közösséggé kovácsolódtak az elsőévesek, akik amellett, hogy betekintést nyerhettek az intézmény hagyományaiba, olyan ismeretségeket köthettek, amelyek életük végéig elkísérik őket.
KÉK-partner lett a Vaskakas Bábszínház is
Folyamatosan bűvül a KÉK-partnerek köre. A Szabad Szárnyak Egyesület és a Pamacs Egyesület indította el a kezdeményezést, aminek keretében júliusban kedvezményes uszodabérletet kaptak a fogyatékossággal élő győriek. Később csatlakozott a partneri körhöz a Kimba Elefántpark, most pedig a Vaskakas Bábszínház is.
Szurkolók az állatokért – Akiknek a mentés az életük
Mázli kutyus története nem ott tartana, ahol jelenleg tart, ha nincs a győri Szurkolók az Állatokért Állatvédelmi Alapítvány. A szervezet vezetőjével, Kocsis Balázzsal, valamint két lelkes állatvédőjükkel, Zsuzsannával és Gergővel az embert próbáló hétköznapjaikról, azokról a nehéz sorsú állatokról beszélgettünk, akikért felelősséget vállaltak, a szó legnemesebb értelmében. Közben megismertük Lolát, Bettyt, Ulfot, Bogyót, Csuszát és Bubit is.
Banki alkalmazottnak adták ki magukat a csalók
Telefonhívást követőn loptak egy győri asszony számlájáról mintegy 154 ezer forintot a magukat banki alkalmazottnak hazudó csalók.
Győr és térsége történelmi jelentőségű fejlesztések előtt áll
– miniszteri biztosként dr. Fekete Dávid irányítja a munkát
Dr. Fekete Dávid, a győri Fidesz-KDNP közgyűlési frakciójának vezetője országos szinten folytathatja munkáját - jelezte közleményben. A politikus korábban már alpolgármesterként is képviselte a győriek érdekeit, mint írja: történelmi lehetőségek előtt áll Győr.
Jól sikerült az ismerkedés
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola hagyományosan nulladik héttel indítja a tanévet, ahol a leendő elsősök játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek egymással és az iskolával
Hordós elkövetőt keres a győri rendőrség!
A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik a feltételezett elkövetők azonosításához.
Stratégiai partnerségre lépett a Waberer’s és a győri egyetem
A Waberer’s központjában írta alá stratégiai együttműködési megállapodását a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem szeptember 3-án. A partnerség fókuszában a logisztikai és járműipari ágazat szakember-utánpótlása, a közös kutatás-fejlesztési projektek, valamint a fenntarthatóságot szolgáló zöldlogisztikai megoldások állnak.
Színház: már próbálnak az új évadra!
Már zajlanak a próbák a Győri Nemzeti Színházban, erről tájékoztatta a sajtót Bakos-Kiss Gábor igazgató a teátrum évadnyitó társulati ülésén.