Elhunyt Tőke Péter Miklós
A Hanyistók írója életének 73-ik évében távozott közülünk…
A Hanyistók írója életének 73-ik évében távozott közülünk…
Számos alkalommal halljuk életünk során, hogy merjünk álmodni. Persze az álmok akkor válnak valóra, ha nem csak gondolatainkban, hanem a cselekedeteinkben is tükröződnek. Kiss Aliz már régen elhatározta, hogy olyan foglalkozást választ majd, amely kapcsolódik az állatokhoz. Mert álmodni, tett is érte, így mióta befejezte felsőfokú tanulmányait, a Xantus János Állatkert munkatársaként ismerhetik a látogatók. Na meg a Győr+ nézői és olvasói, hiszen sokszor nyilatkozott már nekünk is.
A szezon utolsó Védd a helyit, vedd a kisalföldit! vásárára várták a győrieket.
Ha a győriek bizalmat szavaznak nekem, s megválasztanak, akkor a következő önkormányzati választási ciklusban is szeretném folytatni a megkezdett polgármesteri munkát – fogalmazott a lapunknak adott interjújában Borkai Zsolt polgármester. Fontosnak tartotta hozzátenni: a pártcsaládomon belül szeretnék sikereket elérni, a bizalom töretlen. Beszélgetésünk során több témáról is kérdeztük Borkai Zsoltot.
Vádemelési javaslattal zárult egy pápai gyanúsított ügye, aki gépkocsijával áttért a szemközti forgalmi sávba és személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott az 1-es számú főúton – írja a police.hu.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint pénteken megölte szüleit Sopronban - közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
November 5-én, vasárnap 10 és 13.30 órai kezdettel a győri Xantus János Állatkert két rendkívüli szülői értekezletet tart, amelyre az állatkerti állatok valamennyi idei örökbefogadója hivatalos.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
Az elmúlt héten lezajlott az Art Agora – Egy este a művészetért névre keresztelt jótékonysági rendezvény, a győri zsinagógában, ahol fiatal tehetségek, művészek és a mecénások találkozhattak.
Egy pártcsaládhoz tartozom, és mindenféle híresztelésekkel szemben nem tagadtak ki ebből a családból, sőt megerősítést kaptam – nyilatkozta a Győr+ -nak adott interjújában Borkai Zsolt polgármester.