Újabb mérföldkőhöz érkezett az Insula Lutherana felújítása
Az épületegyüttest a tervek szerint 2018 tavaszán adják át, novemberben fontos mérföldkőhöz érkezett az építkezés.
Az épületegyüttest a tervek szerint 2018 tavaszán adják át, novemberben fontos mérföldkőhöz érkezett az építkezés.
Gyönyörű látvány fogadta a tél szerelmeseit szombaton reggel, a hideg éjjel után zúzmara borította be városunkat.
A bűncselekmények megelőzésének és a szubjektív biztonságérzet növelésének érdekében az állandó rendőri jelenlét mellett technikai eszközökkel is biztosítja a Győri Rendőrkapitányság a karácsonyi vásárokat.
Győrbe is megérkezett a karácsonyi hangulat – a fények felgyújtásával városunkban kezdetét vette a Győri Adventi Fesztivál december 1-jén.
Bizonyára álmélkodni fog az, aki advent első vasárnapján belép a megújuló győri székesegyházba. Mintha kitágult volna a tér, megvilágosodott volna a hely.
A hónap első napja az adventi vásár megnyitását is jelenti, s ahogy az már évek óta lenni szokott: a Széchenyi téren a jótékonysági faház is várja a segíteni vágyókat. Számos civil szervezet képviselteti magát a a karácsony eljöveteléig.
Mi a jele annak, hogy nem megfelelően kezeljük pénzügyeinket? Az ehhez való viszonyunk hogyan határozza meg megtakarítási hajlandóságunkat?
December 2-án Mikulás vonat indul Budapestre, rajta közel 400 csillogó szemű általános iskolással.
Karácsonyi hangulatot varázsol tizenhárom intézménybe az Árkád Győr, a Győr+Média és a Starbrand: LED fényfüzérrel, gyönyörű gömbökkel feldíszített műfenyőket, óriás girlandokat és üvegangyalokat ajándékoznak rászoruló közösségeknek.
A győri pénzügyi tanácsadó iroda és az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kérdésekben, illetve a panaszok kezelésében nyújt támogatást ügyfeleinek.