Halálos áldozat és harminc sérült a hét vármegyei statisztikájában
Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten hetvenkét eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek.
Győr-Moson-Sopron vármegyében az elmúlt héten hetvenkét eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek.
A Mosonmagyaróvárról 7:05-kor Győrbe induló személyvonat (19437) nem közlekedik.
Hétfő este helyreállt az eredeti közlekedési rend a Keletiben - jelentette be a MÁV.
Szeptember 21-én, vasárnap volt az Alzheimer-világnap, ennek keretében az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény kerékpáros felvonulást hirdetett, amivel a betegség megelőzésére szerették volna felhívni a figyelmet
Váray László neve sokaknak ismerősen cseng Győr zenei életében. "Laci dalszövegei olyanok, mint egy jólnevelt pitbull - kitépi a szívedet, de végül visszahozza" - írták róla korábban. A zenész dalszerzővel beszélgettünk a Hellő Győr!-ben.
A K&H férfi kézilabda liga 3. fordulójában a CYEB-Budakalász együttesét fogadta az ETO University Handball Team a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. A mérkőzés sorsa az első félidőben eldőlt, a második játékrészben már nem volt kérdés a két pont sorsa, így magabiztos, 34-26-os győri győzelem született.
Töltéstava és Pér között, a 81-es főút közelében még lábon álló gabona égett, mintegy másfél hektáron. A tüzet sikerült megfékeznie a győri és a pannonhalmi hivatásos tűzoltóknak.
Elindult szeptember 29-én a második fázisa nyereményjátékunknak, melyben a vármegye legcukibb cicáját keressük! Több mint 300 fotót kaptunk gazdiktól - vasárnap éjfélkor zárul a szavazatgyűjtés időszaka.
Egy arany-, két bronz- és egy kiválósági éremmel tértek haza a szeptember 9–13. között a dániai Herningben megrendezett EuroSkills szakképzési Európa-bajnokságról.
Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés – ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál.