Történelemről másképp a Kazinczyban
Sorsfordítók és küzdelmek, a magyar történelem négy fejezetben címmel, hirdetett előadássorozatot középiskolásoknak a győri levéltár, az önkormányzat támogatásával, a Kazinczy Gimnáziummal közösen.
Sorsfordítók és küzdelmek, a magyar történelem négy fejezetben címmel, hirdetett előadássorozatot középiskolásoknak a győri levéltár, az önkormányzat támogatásával, a Kazinczy Gimnáziummal közösen.
Az Audi és Győr története az elmúlt több, mint 30 év során összeforrt, a gyár beruházásai egyaránt hatnak a városra, ahogy a győri történések az Audi életét is meghatározzák. A kormány stratégiai partnerként tekint az Audira, a tavalyi éves mutatók és a gazdasági előrejelzések alapján pedig az idei éves eredmények is rekordot jelenthetnek.
Fórumra hívta a térség meghatározó szereplőit dr. Fekete Dávid, Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, valamint Czunyiné dr. Bertalan Judit a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára.
Erős fény- és hanghatásra kell számítani a megadott területen.
A közösségi közlekedésről, a győri buszközlekedésről tartott lakossági fórumot az önkormányzat hétfőn, a Mobilitási Hét zárásaként a Generációk Házában.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 21 településsel konzorciumban pályázatot nyújtott be a Versenyképes Járások Program keretében „Biológiai szúnyoggyérítés és térinformatikai szolgáltatások feltételeinek fejlesztése a Győri járásban” címmel. A projekt keretében a Győri járásban található tagtelepüléseken több alkalommal speciális drónokkal végzett biológiai szúnyoggyérítésre, térinformatikai szolgáltatások nyújtására, az ezekhez szükséges speciális eszközök beszerzésére, beruházások végrehajtására kerülhet sor.
Harminc tanító vehette át arany-, gyémánt-, vas- vagy rubindiplomáját a hivatás iránti hűségéért a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán.
A győri rendőrök egy körözött fiatallal szemben intézkedtek a megyeszékhelyen, akinél kétféle kábítószert is találtak.
Illatok, ízek és hatalmas összefogás kísérte a szombati jótékonysági lecsófőzést a győri Vásárcsarnoknál, ahol a csapatok nemcsak a bográcsokban alkottak nagyot. A Győr-Szol Zrt. által szervezett esemény minden várakozást felülmúlt: négy lelkes csapat – a Győr-Szol Zrt., a GYHG, a Pannon-Víz Zrt. és a Győr+ Média munkatársai – több száz adag illatozó lecsót készítettek, hogy a befolyt összeggel a Mindszentpusztai Autista Otthon lakóit támogassák.
Az eset egy győri kocsma előtt történt, a jelenetet rögzítette egy fedélzeti kamera.