Győr
Adorján Andrea 2019.09.10.

Elismerték az igazgatót Győrszentivánon

Népszerű rendezvényen, a XXXIV. Győrszentiváni Szüreti Mulatságon vehette át a Falu Embere díjat Loschitz Ferenc, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ igazgatója szombaton.

Koloszár Tamás 2019.09.10.

Átadták a Szigethy Attila út felújított szakaszát

Győr egyik legforgalmasabb útja a Szigethy Attila út. Naponta közel húszezer jármű halad át rajta. Jó hír a közlekedőknek, hogy megújult a Kodály és Bartók utca közötti 800 méteres szakasza. Az ünnepélyes átadáson Borkai Zsolt polgármester hangsúlyozta, folytatódnak az újfelújítások Győrben.

police.hu 2019.09.10.

Kerékpáros balesetek Győrben

Két olyan közúti közlekedési baleset is történt Győrben 2019. szeptember 9-én, amelyekben kerékpárosok sérültek.

Győr+ 2019.09.10.

Áruházláncok akciótartási gyakorlata

A Gazdasági Versenyhivatal több esetben szabott ki versenyfelügyeleti bírságot kiskereskedelmi áruházláncok akciótartási gyakorlata miatt, azonban továbbra is számos panasz és bejelentés érkezik a fogyasztókat megtévesztő reklámok és kereskedelmi kommunikációk kapcsán.

Gy. P. 2019.09.10.

Európai közlekedést ígér az ellenzék

Azt szeretnénk, ha minél több ember visszaszállna a tömegközlekedési eszközökre, ehhez azonban korszerű buszok, jobb utak kellenek, s a vasút bekapcsolása a helyi forgalomba – mondta sajtótájékoztatóján Glázer Tímea, a győri ellenzék közös polgármester-jelöltje.

Győr+ 2019.09.10.

Megkezdődött a tanév az egyetemen is

Az ünnepségen átadták a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjakat, a Jó tanuló – Jó sportoló elismeréseket, és oklevelet vehettek át az Egyetemi Eb-n kimagaslóan szereplő széchenyis sportolók.

police.hu 2019.09.10.

Drogos fiatalt fogtak el a rendőrök

A győri rendőrök kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy helybéli 17 éves fiatalt.

Győr+ 2019.09.10.

Ne ijedj meg!

A szabadban lévő állatokat a riasztás idejére célszerű elzárni, a lakosság részéről egyéb teendő nem szükséges.

Szarka Zsófi 2019.09.07.

Juhtúrós fügekrém

Salátához, pirítósra, sült csirkemellhez vagy csak úgy, egy csomag zöldséggel tunkolni, isteni! Egészséges, szezonális és nagyon ízes!