Sérülten is osztályáért futott a hős diáklány
Folytatódott a hagyomány, ismét megtoldották egy méterrel a Krúdy-Baksa Futófesztivál távját, idén 2025 métert futottak a résztvevők.
Folytatódott a hagyomány, ismét megtoldották egy méterrel a Krúdy-Baksa Futófesztivál távját, idén 2025 métert futottak a résztvevők.
A Lukács Sándor Technikumban mindig történik valami. Ha épp nem a diákok brillíroznak nemzetközi versenyeken, akkor új hegesztő vizsgabázist adnak át vagy a határon túli szakképzés fejlődéséhez nyújtanak segítséget.
Pénteken tartották a komoly hagyományokkal rendelkező Idősek Napját Ménfőcsanakon.
Október 13-tól módosul a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház látogatási ideje.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a 4iG Űr és Védelmi Zrt., valamint a győri Széchenyi István Egyetem Budapesten a napokban. A partnerség célja, hogy hosszú távon erősítse a magyar űripari és védelmi szektor szakember-utánpótlását, előmozdítsa a közös kutatás-fejlesztési projekteket, illetve innovációs és képzési programok révén támogassa a hazai és nemzetközi versenyképességet.
A közelmúltban Pintér Bence polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a belvárosi Schäffer-ház és Vaskakas Taverna épületegyüttese ügyében. A polgármester szerint a város pénzén, három és félszeres áron vásárolta vissza a romos épületet a Fidesz. Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) pénteken szintén sajtótájékoztatón reagált a polgármester vádjaira.
Október 14-én a győri Városháza díszterme zöldbe borul – a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesülete szakmai napot szervez, ahol minden a természetes növényvédelemről, a kertészkedés öröméről és a tudásmegosztásról szól. Péntek reggel a Juice-ban Nagykutasi Viktor kertész szakíróval beszélgettünk az esemény részleteiről.
A Mérleg pihenjen olvasással, a Rák filmekkel, a Nyilas pedig lehet, hogy egy új, izgalmas sportot fedezhet fel.
Ősziesre változott a piacok hangulata, nem csak az időjárás, de a standok is őszies színekbe öltöztek, őszre jellemző terményeket kínálva. Győr legnagyobb piacterén most a tök hódít, amiből 3-4 félét is be lehet szerezni a Vásárcsarnokban.
Egy győri olvasónk különös látványra lett figyelmes este hazafelé sétálva. A belváros egyik utcájában egy kígyó feküdt a betonon – elsőre azt hitte, valaki egy játékot hagyott ott. Aztán a „gumikígyó” hirtelen megmozdult.