Győr
Bajzát Zsuzsi 2025.10.29.

Halloweeni látványparádé Győrben

Tűz, fény, tánc és rengeteg rémisztőbbnél rémisztőbb jelmezes gyerek. Idén is közösen halloweenezhetünk Győrben.

Győr+ 2025.10.29.

Emelt fővel búcsúzott a Magyar Kupától a győri hokicsapat

A Magyar Kupa második fordulójának visszavágóján az UNI GYŐR ETO HC hazai pályán fogadta az Erste Ligás DVTK Jegesmedvék együttesét. A párharc sorsa már az első mérkőzésen eldőlt, ám a győriek ennek ellenére nagy elánnal és motiváltan vetették bele magukat a találkozóba, és több szakaszban is teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a miskolci gárdának.

Győr+ 2025.10.28.

Félév után hazatértek Koszovóból a magyar katonák

A győri Pálffy Miklós Laktanyában köszöntötték a Magyar Honvédség KFOR 32. váltásának katonáit, akik féléves koszovói békefenntartó szolgálatukat teljesítették a NATO által vezetett misszióban.

ZKÁ 2025.10.28.

Járdafelújítás indul a Szigethyn

Napokon belül elkezdik felújítani a Szigethy Attila út 92–110. számú háztömb előtti járda jelentős részét. Ezt Borsi Róbert önkormányzati képviselő jelentette be a munkaterület-bejáráson. Az érintett terület részben Borsi Róbert, részben pedig Kovács Tamás képviselői körzete, így a két önkormányzati képviselő közös kezdeményezésére indulhat a beruházás.

Zombai-Kovács Ákos 2025.10.28.

Új pihenősziget Marcalvárosban

Kicsinek tűnő, de annál fontosabb fejlesztés készült el Győr egyik legnagyobb lakótelepén. A környéken lakók kezdeményezésére és a körzet önkormányzati képviselőjének támogatásával fedett, pihenősziget szolgálja mostantól, Marcalváros 2. lakosságát.