Győr is kék fénybe borul
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy november 20-án – a Gyermekjogok Világnapján – kék fénybe boruljon az ország.
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata idén is csatlakozik az UNICEF kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy november 20-án – a Gyermekjogok Világnapján – kék fénybe boruljon az ország.
Városházi véradást rendeztek kedden, ahol az önkormányzat munkatársai, illetve a városi cégek és intézmények dolgozói nyújtották karjukat a jó ügy érdekében.
A Tóthbirtok a Pannonhalmi borvidék hírnevét erősítve, négy aranyéremmel tért haza a dél-koreai Asia Wine Trophy 2025 versenyről.
Tűz keletkezett egy lakásban, Győrben a Kossuth Lajos utcában.
Ismét rangos elismerésekben részesült a ménfői sajtüzem. A Rábaközi sajtjuk egy pont híján a második, idei újdonságuk, a camembert pedig harmadik helyet szerzett az országos sajtversenyen.
Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg december 14-én Győr legnagyobb hagyományokkal rendelkező belvárosi futóversenyét.
Mindkét rendezvény jelmondata a „Green Deal és az agrárium: fenntarthatóság vagy versenyelőny?” volt.
Ha valami, akkor ez a dal tényleg ajándéknak készült. Egy kis fény, melegség és csillogás a rohanó hétköznapokban.
A gyárvárosi lokálpatrióták idén is megszépítik a karácsonyvásárt, ötödik alkalommal szervezik meg az élő adventi kalendárium játékot.
A Milyenek a magyarok? szerzője hétfő este a Zichy-palotában beszélgetett dr. Lukácsi Zoltánnal, miközben a Győri Filharmonikus Zenekar klasszikus betétekkel tette különlegessé az estét.