Újabb Pfizer-vakcinaszállítmány érkezett a győri kórházba
A héten már a háziorvosok is olthatnak ezzel az oltóanyaggal. A 18 és 60 év közötti, krónikus betegségben szenvedők oltatása pedig AstraZeneca vakcinával kezdődhet el.
A héten már a háziorvosok is olthatnak ezzel az oltóanyaggal. A 18 és 60 év közötti, krónikus betegségben szenvedők oltatása pedig AstraZeneca vakcinával kezdődhet el.
A járvány új korszakot nyitott, védekezésbe kellett váltani, ezért a kormány végrehajtotta a Gazdaságvédelmi Akciótervet, ami január elsejéig tartott. Ezt mondta a miniszterelnök a kamara, gazdasági évnyitóján. Orbán Viktor kiemelte, a vakcina megjelenésének köszönhetően lehetőség van a gazdaság újraindításáról, vagyis a nyitásról is beszélni.
Rendhagyó testnevelésórák, parasportolókkal való találkozások, sportbemutatók, filmvetítések várnak többek között a fiatalokra február 22-én, a Magyar Parasport Napján Győrben…
Ahogy arról a múlt héten már beszámoltunk, tovább bővül a győri egyetem művészeti, képzési repertoárja. A Magyar Táncművészeti Egyetem ugyanis a következő tanévtől kihelyezett táncművész és próbavezető szakot indít a Széchenyin, klasszikus balett szakirányon.
A nyomozók kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 45 éves győri lakost.
Nem fogytak el a szociális bérlakások Győrben, csak nagyon sok épület szinte teljesen lakhatatlanná vált.
Nagyon veszélyes helyzet volt, de szerencsére - és a közlekedők lélekjelenlétének köszönhetően - nem történt baleset.
2019 májusában egy 22 éves nő három alkalommal is online rendelt telefonokat melyek vételárát végül nem fizette ki.
Negyedével nőtt itthon a használt autók átlagára. Erről számolt be a Használtautó. hu.
Ügyeket intézünk, vásárolunk, bankolunk, megosztjuk élményeinket és családi eseményeinket. Manapság szinte mindenkinél és majdnem mindenhol ott van az internet. Használata elkerülhetetlen a napi életben. De nem mindegy, hogy felelőtlenül vagy tudatosan használjuk a világhálót. Számos veszélyt rejt az internetezés, a közösségi oldalak használata, erre kívánjuk felhívni a figyelmet, elsősorban a fiatalkorúak, de szülők és tanárok részére is.