Ütközéssel zárult a tolatás – keresik a sofőrt
Az elmúlt hétvégén történt a baleset Győrben, az Árpád utcában. A vétkes sofőrt keresik, ugyanis adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.
Az elmúlt hétvégén történt a baleset Győrben, az Árpád utcában. A vétkes sofőrt keresik, ugyanis adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről.
A kaliforniai filmfesztiválon a dokumentumfilm kategóriában az Alzheimer című filmet választották a legjobbnak, így az Excellence-díjat megkapta a film!
A közel 900 millió forintos beruházás részeként óvoda és bölcsőde épül Mezőörsön.
A megyei horgászszövetség és a helyi önkormányzat meghallotta a pecások igényét és segítettek a kivitelezésben.
Ezúttal a madarak kerülnek a műsor középpontjába és a szárnyasok védelme.
Velekei László közel egy éve lett művészeti vezetőből, tényleges vezetője a társulatnak, ami sem számára, sem a táncosok számára nem volt egyszerű időszak.
Az elmúlt hetek enyhe, tavaszias időjárása az utakra csábította a két keréken közlekedőket, szó szerint beindult az idei motoros szezon.
A férfi 2018 nyarának végén öt alkalommal fizetett hamis eurós bankjegyekkel összesen 290 euró értékben.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezeteket március 15-étől elektronikusan elérhetővé teszi az eSZJA felületén.
A győrszentiváni önkéntes tűzoltók se feledkeztek meg a hölgyekről, és március 8-án, Nőnapon, sajátos módon köszöntötték fel a Győri Nemzetközi Ipari Parkban működő egyik vállalat hölgy munkatársait.