Adventi hangverseny időseknek
Immár huszonötödik alkalommal hívta adventi hangversenyre és kiállításmegnyitóra ellátottjait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, valamint az Őszirózsa Alapítvány szerdán a győri zsinagógába.
Immár huszonötödik alkalommal hívta adventi hangversenyre és kiállításmegnyitóra ellátottjait az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény, valamint az Őszirózsa Alapítvány szerdán a győri zsinagógába.
Ismét összefognak a Vásárcsarnok kereskedői. Advent közeledtével sokan gondolnak a rászorulókra, ahogy a kis-és őstermelőkkel is.
110 éves lett a Győri Szakképzési Centrum Deák Ferenc Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum.
A szemeszter végéhez ért a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Széchenyi István Egyetem közös tantárgya.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy nőt, aki majdnem megölte kéthetes kislányát - tudatta a táblabíróság döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Remek sportsikerről számolt be a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hivatalos közösségi oldala: Tremmel Nándor rendőr főtörzszászlós ismét elhódította a a kettlebell világbajnoki címet
A Juice szerda reggeli vendége Dr. Fekete Dávid, Győr és térsége élhetőségéért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos volt, aki több aktuális témáról is beszámolt a hallgatóknak.
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold fedélzetén. Az intézmény SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által készített kísérleti panelek működése újabb mérföldkövet jelent a győri hallgatók végső céljához, hogy önálló, saját műholdat bocsássanak fel a világűrbe.
Önnek is sok fejtörést okoz a karácsonyi ajándékok tervezése, vásárlása? A felelős pénzügyi döntésekhez érdemes átgondolni, hogy mire és mennyit költünk az ünnepek alatt!
A Győri Állatmenhely kutyái a hideg, borongósabb időben is szeretnék egy kicsit elhagyni a kenelt. Így a menhely munkatársai arra kérnek minden állatbarátot: most is jöjjenek a sétáltatók, nagy szükség van a segítségükre! Ahogy a cicák is várják a simogatást, a dorombolás nem hőmérséklethez kötött.