Győr
J. Kovács Andrea 2023.05.01.

Petőfi máskép(p) – Diákok alkotásai a költő zseniről

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából képzőművészeti pályázatot hirdetett a Prohászka-iskola, a Szent László Látogatóközpont és a Győri Egyházmegye a katolikus iskolák diákjainak. A zsűrizett pályaművekből április 26-án kiállítás nyílt a Triangulum Galériában.

Fotó és szöveg: Pannon-Víz Zrt./Borsi Viktória 2023.05.01.

Életeket mentettek a Pannon-Víz Zrt. dolgozói

Víz nélkül nincs élet, mint ahogy megfelelő vérellátás nélkül sem lehet egészséges életet élni, hiszen szervezetünk működésének mindkettő az alapja.

J. Kovács Andrea 2023.05.01.

Ezer szállal köt a múlt

Műhelykonferenciát tartottak a családfakutatók nemrég. A rendezvényt – a Magyar Családtörténet-kutatók Egyesülete támogatásával – a Győri Hely- és Családtörténet-kutatók Baráti Társasága szervezte, mely azért jött létre, hogy összefogja és segítse a téma iránt érdeklődőket. A szervezet elnökével, Kovács Balázzsal beszélgettünk.

J. Kovács Andrea 2023.05.01.

Ismét sikeres volt diákoknak szóló Sövény Ökoolimpia

Az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a környezettudatos gondolkodás minél fiatalabb korban kialakuljon. Ezért rendezték meg tavaly az első Ökoolimpiát, mely annyira sikeresnek bizonyult, hogy a szervezők a folytatás mellett döntöttek – tájékoztatta lapunkat Márkusné Konrád Réka, a Környezetvédelmi Osztály munkatársa.

Győr+ 2023.04.30.

Mindenki jól érezte magát a Cirkusz téren

A Városrészi Napok rendezvény április 30-án Marcalváros I-re érkezett, ahol a Cirkusz téren vártak kicsiket és nagyokat színes programokkal, remek fellépőkkel és persze sok-sok szeretettel. A mosolyok azt sugározták: bizony mindenki jól érezte magát.

Szerző és fotó: Németh Boglárka 2023.04.30.

Májusfát állítottak Ménfőcsanakon

Szabó Jenő, önkormányzati képviselő és a Marcal Tánc-és Népművészeti Egyesület fiataljai májusfát állítottak vasárnap este a ménfőcsanaki Győri út és Fekete István utcák találkozásánál lévő körforgalom melletti parkban.

Győr+ 2023.04.30.

Töltött sertésszűz hordóburgonyával és gombás mártással

Egy igazán mutatós, egyszerűen elkészíthető fogást hoztam. A sertés legnemesebb részéből, a szűzből készítünk egy olyan ételt, amivel a vasárnapi ebédet ünnepivé varázsolhatjuk. A szokásos rántott hús helyett bátran próbálják ki a töltött sertésszüzet! A május 4-i Panír adásában meg is tudják nézni, hogyan készítettem el ezt az ínycsiklandozó húsételt.

Havassy Anna Katalin 2023.04.30.

Mert rendnek kell lenni

Az elmúlt nyáron elképesztő kommentvihar támadt a közösségi médiában a honvédelmi táborok kapcsán, nemrég pedig megnyitották az idei jelentkezési lehetőségeket. Csak remélem, hogy csillapodtak a fotelharcosok, s azóta volt idejük tájékozódni is.