Kihelyezett hulladékudvar Győr-Nádorvárosban
Június 17-én kihelyezett hulladékudvar várja a Győr-Nádorváros városrészben élők feleslegessé vált holmijait.
Június 17-én kihelyezett hulladékudvar várja a Győr-Nádorváros városrészben élők feleslegessé vált holmijait.
Sok kincs és ereklye rejlik városunkban. Néhány alkalommal a Múzeumok Éjszakáján már láthatta a közönség az Árpád út 38/a szám alatt található óvóhelyet, melyet háborús relikviákkal rendeztek be. Csepi László, a megyei polgári védelmi szövetség titkára 1987 óta gyűjti a folyóiratokat, plakátokat és a tárgyakat. Az 1944-es győri bombázás 80 éves évfordulója alkalmából pedig jövőre kiállítást terveznek nyitni az egykori bunkerben, ahol nagyjából 100 ember egy órát tudna eltölteni háborús veszély esetén.
Kedves hangulatú sajtótájékoztató keretében adták át az idén már hetedik alkalommal megrendezett tablóverseny fődíját, amelyet a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és kollégium 12. B osztálya nyert el. Így ők fogyaszthatják el a bankett vacsorát a Komédiás Étteremben.
Május 17-én rendezték volna meg az első győri állatvédelmi napot, a rossz idő miatt azonban el kellett halasztani az eseményt. Az új időpont június 14. ,szerda, amikor is kutyák, cicák, madarak és számos kisállat lepi el a Dunakapu teret.
Szeptember 3-án, vasárnap ismét lesz Tacsi Tali Győrben! Varga Zsófia, főszervező a nagy sikerre való tekintettel úgy döntött, a tavalyi után idén is megszervezik az apró négylábúak találkozóját, mely a hagyományokhoz híven a tacskók felvonulásával kezdődik az Aranypart töltésén.
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves szerb elkövető ellen, aki 10 afgán személyt próbált az osztrák határon átcsempészni, azonban miközben a rendőrök elől menekült balesetet okozott, és utasai megsérültek
Négy ágazat nyolc szakmájának oktatásához tud hatékonyan hozzájárulni az a mindössze másfél négyzetméteres, 5G képes, moduláris felépítésű kiber-fizikai demonstrációs és oktatási platform, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem szakemberei fejlesztettek.
30 évvel ezelőtt Lengyel Mónika, akkor gyógytornászként álmodott egy nagyot. Egy konferencián ismerkedett meg a Gézengúz módszerrel, és rögtön azt érezte, ő ilyen komplex módon szeretne dolgozni a gyerekek egészségéért. Az elmúlt évtizedekben jócskán adódtak nehézségek, de ennek ellenére a munka sosem állt meg.
Az évszak terményeinek köszönhetően máris „berobbant” a győri Vásárcsarnok forgalma. A Győr+ Médiának erről számolt be több kereskedő, akik bizakodóak a nyári időszakkal kapcsolatban. Bár az eperszezon a sok eső miatt nagyon rövidre sikerült, megjelent a standokon a cseresznye, a meggy és a barack. Az árak egyelőre még magasak, de a minőség jó, és ha elég termés lesz, gyorsan lejjebb mehet a finom magyar gyümölcsök ára.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, június 14-én, szerdán földi kémiai szúnyoggyérítést végeznek Győr területén. A melegködös és ULV technológiával működő berendezések a tervek szerint a késő esti órákban dolgoznak.