Galéria
Venesz Klaudia 2024.08.19.

Évről évre népszerűbb a Hídpiknik

Negyedik alkalommal rendezték meg a Pinnyédi Hídpikniket, a hagyományosan az augusztus 20-i ünnephez köthető eseményen minden eddiginél több résztvevőt számoltak.

Győr+ 2024.08.19.

Így indult a Pinnyédi Hídpiknik 2024-ben! – sok FOTÓ!

A híd lábánál, kellemes környezetben, szellővel átszőtt nyári napon startolt a piknik Pinnyéden hétfőn. Minden generáció képviseltette magát már a reggeli programok során, de az idén negyedik alkalommal meghirdetett rendezvény egészen estig kellemes kikapcsolódást ígér az érdeklődőknek.

Venesz Klaudia 2024.08.11.

Két büntetővel tudott csak nyerni az MTK

„Hiszem azt, hogy egyszer amit az élet elvesz, azt majd vissza is adja” – értékelt az ETO FC Győr vezetőedzője a mérkőzés után.

Győr+ 2024.08.11.

Benkovich Ferenc atya mellett tüntetéssel is kiálltak hívei

A barátokat és a győri híveket hívták és várták tüntetésre augusztus 10-én, szombat este a Püspökvár elé a szervezők, ahol Benkovich Ferenc atya mellett kiállni. A többségében piros pólót viselő emberek táblákkal is készültek, amelyeken vagy Ferenc atya, vagy különféle feliratok szerepeltek.

Győr+ 2024.08.09.

Koncerttel és tánccal kezdődött a Barokk Hétvége

Igazi kuriózummal indult augusztus 8-án a Barokk Hétvége, hiszen a Gammapolis rockzenekar a Raab+ Vonósegyüttessel közösen lépett színpadra a Dunakapu téren. A program ma is folytatódik!

Földvári Gabriella 2024.08.05.

Emléktábla őrzi Klapka György tetteit

175. éve, 1849. augusztus 1-én Klapka György honvédtábornok vezetésével a komáromi védsereg kitört a várat ostromló egyesült osztrák és orosz sereg szorításából, és a honvéd seregek már 5-én visszafoglalták Győrt. Erre a dicső eseményre emléktábla avatással emlékeztek hétfőn az egykori Fehér Bárány fogadó előtt a Király utca 5. számú háznál.

Németh Boglárka 2024.07.30.

Már keresik Győr város borát

Idén is megrendezik az ikonikus Győri Bornapokat. Augusztus 22-e és 24-e között ismét a hűvös, alkoholos nedűké lesz a főszerep a barokk belvárosban.

Venesz Klaudia 2024.07.28.

Tömegeket vonzott a Tóparty

Trombitaszóval csábította az adyvárosiakat és a környék lakóit a Téti Fúvószenekar ébresztője a hagyományosan július végi Tóparty rendezvényre. Kiváló kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak a városrészi rendezvény – galériákban mutatjuk a hangulatot!