Hat embert fogtak el hétfőn
A rendőrök hat férfit fogtak el körözés alapján hétfőn Győr-Moson-Sopron megye területén.
A rendőrök hat férfit fogtak el körözés alapján hétfőn Győr-Moson-Sopron megye területén.
Ezt a témát járta körül a „CIVIL INFO – NEA 2019” elnevezésű országos tájékoztató rendezvény, amelynek győri előadását kedden rendezték a Városházán.
A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium diákjainak csaknem negyven százaléka a Széchenyi István Egyetemen tanul tovább. Ahogy nő a győri egyetem elismertsége, úgy emelkedik a kazinczys jelentkezők aránya is. A gimnázium igazgatója, Németh Tibor a legmagasabb egyetemi kitüntetést, a Pro Universitate Díjat vehette át az idei Akadémiai Napon.
Vállalkozásának lehetősége van a Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködésre, melynek formáit és előnyeit az határozza meg, hogy e kooperációra a versenyfelügyeleti eljárás megindítása előtt vagy azt követően kerül sor.
Adománygyűjtéssel egybekötött közösségi futást szerveznek a Győri Futókalandorok október 25-én csütörtökön, ezzel is felhívva az emberek figyelmét a mellrákszűrés fontosságára.
A csornai rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy rábacsanaki férfit.
Egyetlen menhelyes kutyusként Rumli, a kilenchónapos német juhász keverék kan mutatta meg magát a SugarZoo októberi szépségversenyén, akivel kollégánk, Csala Róbert nevezett.
A Győri Törvényszék helybenhagyta a Győri Járásbíróság ítéletét, melyben a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt három év – fogházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Mérkőzések manipulálása és illegális fogadás miatt örökre eltiltottak a tenisztől egy ukrán ikerpárt, Gleb és Vagyim Alekszejenkót.
Egy közlekedési szituáció békés tisztázása helyett betörte a szélvédőt egy 27 éves férfi Győrben.