Eltűnt egy fiatal Sopronban! Ön látta?
A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Széchenyi István Egyetem tovább fejlesztette infrastruktúráját, kiemelten koncentrálva a nemzetközi jelleg erősítésére, a képzésekre, valamint a hallgatók gyakorlati munkavégzésére és a tudományos utánpótlást biztosító oktatási környezet modernizálására. A célok megvalósítására uniós és magyar pályázati forrásokból 446 millió forintot fordíthatott az intézmény.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádol egy nőt, aki a mentőautóban megharapott egy mentőápolót.
A közoktatásban, magyar-történelem szakos középiskolai tanárként eltöltött tartalmas két évtized után, 2004-ben került a Széchenyi István Egyetemre dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta. Azt követően tizennégy év elegendő volt számára ahhoz, hogy végigrobogjon az egyetemi tudományos ranglétrán, és megszerezze a professzori fokozatot. Egyetemi tanári kinevezése nemrég jelent meg a Magyar Közlönyben.
Címét megvédve ötödször lett Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki a vasárnapi Mexikói Nagydíjon negyedikként ért célba, és két futammal az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.
A csapatmunka és a helyismeret mentette meg Győr közelében azt a balesetet szenvedett férfit, aki szombat éjjel tárcsázta a segélyhívót. Fogalma sem volt róla, merre érte a baj, az egyenruhások közös erővel találták meg egy szántóföld közepén.
A listavezető Gyirmót FC 4-0-ra nyert a Vasas FC vendégeként a labdarúgó NB II 14. fordulójának vasárnapi játéknapján, az újpesti Szusza Stadionban.
Kiválóan szerepeltek a Bercsényi DSE atlétái különböző iskolák színeiben az országos diákolimpia döntőjében, Budapesten.