Egyéb kategória
Győr+ 2018.10.30.

Hidegfront jön viharos széllel

Enyhe reggelre ébredhettünk kedden is, a hőmérők már a korai órákban is 17-19 fok körüli értékeket mutattak, habár hőérzetünket valamelyest csökkentette az erős, viharos szél.  

Győr+ 2018.10.29.

Megyénkben is indul rendőrképzés, már jelentkezhetsz!

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kedden jelenti be teljes részleteiben azt az iskolarendszeren kívüli képzését, melynek segítségével a megyei altiszti állományt kívánják bővíteni. A Győr+ Média utánajárt a leglényegesebb információknak.

Győr+ 2018.10.29.

Vészhelyzet Bősnél, átszakadt a gát

A Duna bal oldali védőgátjának karbantartása, illetve a fű kaszálása során a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pozsonyi telephelyének munkatársai gátszakadást fedeztek fel a régi meder mentén, mintegy egy kilométerre a bősi Hullám Csárdától, Dunacsún irányában. A Műszaki és Biztonsági Felügyelet (TBD) már megkezdte a gát javítását – olvasható az ujszo.com-on.

Győr+ 2018.10.29.

A magyarok nem jutottak a nyolcas döntőbe

Kína válogatottja nyerte a férfi csapatversenyt a Dohában zajló torna-világbajnokság hétfői versenynapján, a magyarok nem jutottak a nyolcas döntőbe.

Győr+ 2018.10.29.

Kinyit a bencés templom

A győri Széchenyi téri Loyolai Szent Ignác-templom felújítása ellenére néhány napra megnyitja kapuit.

Győr+ 2018.10.29.

Kemény hét van a tűzoltók mögött

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten ötven eseményhez vonultak a hivatásos tűzoltó egységek. A tűzesetek és műszaki mentések során nyolcan sérültek meg.

Győr+ 2018.10.29.

Nyárias lesz a november eleje

Idén sokáig fognak fehérleni a krizantémok a temetőkben - a Pinnyédi Meteorológiai Állomás, Tullner Jób atya amatőr meteorológus szerint.

Győr+ 2018.10.29.

Szavazz a győri ‘TávHősökre’!

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége meghirdette a II. Távfűtésszerelő Versenyt, melyen a Győr-Szol Zrt. Távhőszolgáltatási Igazgatósága által delegált szakemberekből álló csapat is versenybe száll. A győriek november 6-án Egerben küzdenek majd a TávHősök Viadalán.

Győr+ 2018.10.29.

Óriáskerék épül a Dunakapu téren

Hamarosan ötven méter magas, magyar készítésű óriáskerékről tekinthetjük meg a Belváros páratlan panorámáját. Az óriáskerék november 9-én, az Európa Kulturális Fővárosa pályázatunk leadásának napján nyitja meg kapuit a látogatók előtt.