Nem sajnálatot, lehetőséget kérnek
A Fogyatékos Emberek Nemzetközi Világnapja alkalmából a város az Olimpiai Sportparkban rendezett ünnepséget.
A Fogyatékos Emberek Nemzetközi Világnapja alkalmából a város az Olimpiai Sportparkban rendezett ünnepséget.
A Bajnokok Ligája mostani kiírásának tavasszal kezdődő egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírós rendszert (VAR) - jelentette be hétfőn Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.
A 63-as kilométernél félpályán halad a forgalom.
A győri Váray László első alkalommal mutatkozik be A Dal előadói között. Zenei munkássága során két zenekar tagjaként ismerhette meg a közönség, ám ezúttal egyedül lép színpadra.
A Pinnyédi Meteorológiai Állomás e heti előrejelzése szerint inkább őszies, mint téli hétre készülhetünk.
Egyedülálló, különleges farsangi hangversennyel lepi meg rajongóit a Győri Filharmonikus Zenekar. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót hétfőn tartották a koncert helyszínén: az Aqua Sportközpontban.
Ismét haladhat a forgalom a Budapest felé vezető oldalon Komárom térségében.
A Carmen-díjat december 1-jén a Győri Balett előadását követően a Győri Nemzeti Színházban Szalai Judit táncművész vehette át kiemelkedő szakmai munkájáért.