Aréna – ősbemutató a Győri Nemzeti Színházban
Szombaton ősbemutatóra készül a Győri Nemzeti Színház.
Szombaton ősbemutatóra készül a Győri Nemzeti Színház.
A Győr-Szol Zrt. készenléti ügyeletben lévő állománya december 14-én, az esti órákban megkezdte, majd december 15-én kora reggel folytatta a csúszásmentesítést a város legforgalmasabb útszakaszain. A munka jelenleg is tart, és mindaddig folytatódik, amíg az időjárási körülmények indokolják.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, csütörtök éjjel egy Dunába esett nőt mentett meg három győri rendőr. Rátermett és eredményes intézkedésükkel vélhetően megmentették a bajba jutott életét.
Advent harmadik vasárnapja előtt sokan elgondolkodunk azon, hogy vajon mit is jelent a karácsonyt megelőző időszak, és persze maga a legszentebb ünnep. Néhányan jó előre elkezdtük a készülődést, vannak családok, ahol már áll a fa, de persze akadnak, akik az utolsó pillanatra hagynak mindent. Az év végi rohanásban azonban muszáj időt szánni a lecsendesedésre, és kitől is kérhetnénk jobb tanácsot, mint a legnagyobb coachtól, Istentől.
Az U20-as magyar jégkorong-válogatott közel volt feljutáshoz, ám végül nem tudta kiharcolni azt a lengyelországi Tychyben rendezett divízió I/B világbajnokságon.
Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint példaértékű volt a magyar női válogatott egysége a franciaországi Európa-bajnokságon, ahol a hetedik helyen végzett.
A rendőrök két férfit, egy nőt és egy gyermekkorú lányt fogtak el körözés alapján csütörtökön Győr-Moson-Sopron megye területén.
Megszületett a döntés, a nemzetközi zsűri Veszprémet javasolja Európa Kulturális Fővárosának 2023-ra, de városunk is sokat profitálhat az elmúlt időszak eredményeiből.
A rendőrök kábítószer birtoklása miatt fogtak el egy férfit Győrben.
Aki még karácsony előtt szeretné dedikáltatni Nagy Eszter: Kreatívan Magyarosan – Ahogy én szeretem című szakácskönyvét, az megteheti! A kreatív séf pénteken 15 és 18 óra között, szombaton pedig 9-től délig a Győr+ Pavilonnál várja az érdeklődőket. Pénteken 15 órától 17 óráig a Győr+ Rádió is kitelepült, és a helyszínről Farkas Mónika jelentkezett!