Marad Győrben a válogatott kapus
Az utóbbi két hónapban több játékosával is szerződést hosszabbított az Audi ETO női kézilabda csapata.
Az utóbbi két hónapban több játékosával is szerződést hosszabbított az Audi ETO női kézilabda csapata.
A Nyitott Kapuk rendezvény részeként a Széchenyi István Egyetem bekapcsolódott az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja című országos programsorozatba. Ehhez illeszkedően tartottak tegnap közös sajtótájékoztatót az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Zrt. szakvezetői a hazai felsőoktatási intézményeket érintő, uniós és hazai forrásokból megvalósuló fejlesztésekről a győri campuson.
A várakozásoknak megfelelően bizalmat szavazott a brit kormánynak a londoni alsóház. A kormány mellett 325, ellene 306 képviselő voksolt.
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos megnyitó istentiszteletét Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban tartják.
Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalnak a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásában érdekelt pénzintézetek a konstrukció iránt, amely a januártól hatályos változások következtében egyedüli maradt a kedvezményesen, 34,5 százalékos adó- és járulékteher mellett nyújtható cafeteriaelemek között - írta a Világgazdaság.
Az idén várhatóan már csökkenni fog a magyarországi használtautó-import a Das WeltAuto szerint, az országos hálózattal rendelkező kereskedő cég úgy véli, a behozatal a 2018-ban forgalomba helyezett 158 790 járművel elérte a csúcsát.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-30-as döntetlent játszott Egyiptom csapatával a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában, szerdán Koppenhágában, ezzel biztosította továbbjutását a középdöntőbe.
A Ferencvárosi Torna Clubban folytatja pályafutását Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
Őssejt-transzplantációval amerikai kutatóknak sikerült lelassítani a szklerózis multiplex betegség súlyosbodását a kór relapszáló-remittáló típusa esetében - adta hírül az Amerikai Orvostársaság folyóirata, a JAMA.
Egy szelídített krokodil marcangolt szét egy nőt egy gyöngykagylófarmon az indonéziai Celebesz (Szulavézi) szigetén.