Lángra kapott egy istálló Levélen
Az épület mellett egy elhagyott lakóépület is található.
Az épület mellett egy elhagyott lakóépület is található.
A győri Agrofeed ETO-SZESE férfi kézilabda csapata a tavaszi szezon első hazai meccsén egyik legnagyobb riválisát, a Váci KSE csapatát látta vendégül a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. A klubvezetőség a mérkőzés megkezdése előtt Schneider Miklóst köszöntötte, aki immáron apaként vághatott neki a mérkőzésnek. Ezt követően a kezdődobást a győri születésű Világ- és Európabajnok kajakos, Takács Tamara végezhette el.
A férfiaknál Pétervári-Molnár Bendegúz, illetve könnyűsúlyban Galambos Péter nyert a 29. evezős ergométeres országos bajnokságon szombaton Győrben.
A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét a szakemberek március elején telepítik Mátraszentimre közelében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriumánál.
A költségvetés fő számai és fejlesztései, valamint a szociális tételei után a város üzemeltetésével és közterületeinkkel kapcsolatos tervekre, feladatokra voltunk kíváncsiak. A területre összességében közel kétmilliárd forintot fordít a város.
A címvédő Győri Audi ETO KC 27-25-re győzött a román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában, szombaton, ezzel biztosította, hogy csoportja első helyéről jut a negyeddöntőbe.
A soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogtak egy 23 éves férfit, akinek az alsónadrágjában kábítószergyanús anyagot találtak.
Száraz és egyre melegebb idő jön, de hétvégén még marad a fagyos, téli idő.
Új tudományos-ismeretterjesztő könyv jelent meg A kutya - Az ember legjobb barátjának története címmel Miklósi Ádám akadémikus, egyetemi tanár, a Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar (TTK) Etológia Tanszékének vezetője szerkesztésében a Libri Kiadónál.