Ma van a színházi világnap
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató fogalmazott meg.
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Carlos Celdrán rendező, író, színház igazgató fogalmazott meg.
Hatvanhat éves korában elhunyt Garami Gábor Balázs Béla-díjas, UNESCO-díjas filmproducer, egyetemi tanár, aki az utóbbi években olyan filmekben dolgozott, mint az Anyám és más futóbolondok, valamint a Last Call című kisfilm - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden az MTI-vel.
Másodszor is bejelentette visszavonulását Conor McGregor, aki korábban két súlycsoportban birtokolta a világbajnoki címet a vegyes harcművészet (MMA) legjelentősebb szervezeténél, a UFC-nél.
A medvehagymás receptjeim folytatódnak, a zöld kis leveleket nem nagy ördöngösség használni. Van azonban még egy tippem, mivel dobjuk fel a diétás fogásunkat.
Lehetőségünk volt, hogy elajándékozzunk száz darab, a hétfői ABBA-showra szóló jegyet azoknak, akik szívesen velünk tartanának a világ legjobb ABBA emlékzenekaraként emlegetett formáció előadására. Egyértelmű volt, hogy olyanokat szeretnénk elhívni, akiknek kevesebb a lehetőségük, hogy koncerteket látogassanak.
Szerdán Győr Belvárosának több területén is áramszünet lesz, ezért néhány intézmény és üzlet sem nyit ki március 27-én. Érdemes tájékozódni, mielőtt útnak indulunk ügyeket intézni, vásárolni, vagy szórakozni.
Nyolcéves börtönbüntetést kapott az a férfi, aki betört Petra Kvitova lakásába, és késsel megsebesítette a kétszeres wimbledoni bajnok teniszezőt.
Kisebb tűz keletkezett a budapesti Szent István kórház egyik épületének alagsorában kedden, senki nem sérült meg.
Több mint 130-an jelentkeztek a győri polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények körében meghirdetett városházi véradásra. A hagyományteremtő kezdeményezéssel másokat is arra ösztönöznének, hogy nyújtsák a karjukat a jó ügy érdekében.