12 ember + 20 csomag = 1 autó
Az élet adta helytelen matematikai egyenletet végül a beledi rendőrök oldották meg.
Az élet adta helytelen matematikai egyenletet végül a beledi rendőrök oldották meg.
A tervek szerint a jövő évi költségvetésből minden eddiginél több forrás jut a családok, a fiatalok életkezdésének támogatására, mindez azt jelenti, hogy az idei esztendő és a jövő év is a családokról szól - közölte Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
Nagyon komoly érdeklődés kísérte a Magyar falu program eddig lezárult öt pályázatát, ami azt bizonyítja, hogy a támogatott célok létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen - írja szombati számában a Magyar Nemzet, amely szerint a jövő évi tervezett költségvetés is kiemelten kezelné a programot.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka a közösségi oldalon jelentette be, hogy az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna is Team Iron csapatát erősíti az októberben induló International Swimming League-ben - számolt be róla az Origo Sport.
A különböző gyümölcsöket más-más módon kell tárolni, erre hozunk pár tippet!
A péntek esti megnyitóval elkezdődött az Éltex 31. Országos Egyéni Squash Bajnokság, amelynek leglátványosabb mérkőzéseit a Széchenyi téren felállított üvegpályán rendezik. A rangos torna vasárnap estig tart.
Lezárult a név szerinti nevezés az I. Junior Torna Világbajnokságra. A szervező bizottság információi szerint több mint hatszázan érkeznek a győri vb-re - számolt be róla a GYAC.
Szabadtéri szentmisét tart szombaton Ferenc pápa a székelyföldi Csíksomlyón, romániai látogatásának másnapján.
A gyermekeket ünnepeltük május 26-án, Győrben is színes programokkal készültek a kicsiknek, hogy igazán izgalmas lehessen számukra ez a nap. A Gyermek Piknik is a lurkók szórakoztatását szolgálta az Aranypart II-n, ahol az előző évekhez hasonlóan idén is rengeteg volt az érdeklődő.
Töltéstava határában volt szükség tűzoltói beavatkozásra.