Egyéb kategória
Győr+ 2019.06.26.

Szijjártó: a válságból is előnyt kovácsolnánk

"Nem volt véletlen és komoly meglepetést sem okozott, hogy a Fidesz–KDNP fölényesen nyerte meg a magyarországi EP-választást" – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Győr+ Televízió Konkrét Extra című műsorában. Elmondta, továbbra sem választották meg a brüsszeli csúcsvezetőket, akik közül a magyar kormány reményei szerint legalább egy a V4-ek államaiból kerül ki.

Győr+ 2019.06.26.

Hetedhét művészet a Győrkőcfesztiválon

Smaragdváros lakói nagy feltűnést keltettek szerdán délelőtt a Széchenyi téren: a Győrkőcfesztivál sajtótájékoztatójára érkeztek, július első hétvégéjén ugyanis immár 12. alkalommal veszik birtokukba Győrt a gyerekek.

Győr+ 2019.06.26.

Tovább drágul a benzin és a gázolaj

A szerdai emelést követően a Mol pénteken újabb 2 forinttal emeli a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát - értesült az MTI szerdán piaci forrásból.

Győr+ 2019.06.26.

Megelevenedik a titkok szigete

Kedden este sötétedés után különös fények, titokzatos hangulat uralkodott a Bécsi kapu téren, az egykori Vaskakas taverna épülete körül. Ekkor mutatták be ugyanis a 31! – 3 folyó 1 sziget, összművészeti fesztivál idei programját.

Győr+ 2019.06.26.

Fokozódó allergiás tünetek jelentkezhetnek

Keringési panaszokat és fokozódó allergiás tüneteket is hozhat a csütörtökig tartó hőhullám - hívta fel a figyelmet Pintér Ferenc "meteogyógyász" az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában.