A városháza előtt lesz a befutó
A Szent István út Városháza előtti szakasza lesz a 2020-as Giro d’Italia kerékpáros körverseny második napjának befutója.
A Szent István út Városháza előtti szakasza lesz a 2020-as Giro d’Italia kerékpáros körverseny második napjának befutója.
A „hosszú” nyári pihenőt követően lelkes zöld-fehér szurkolók már alig várták, hogy ismét a pályán láthassák kedvenceiket, melyre a szezon első felkészülési mérkőzésén, az MTK együttese ellen került sor.
Újabb aszteroida suhan el a Föld mellett a következő héten.
Zivatarveszély miatt szombatra is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Baleset történt pénteken kora este Sopron és Balf között.
Hat napig volt felborult autójának foglya egy belga nő a múlt héten, amikor a nyugat-európai ország legmelegebb nyári napjait élte.
Vészfékezés miatt sérültek meg utasok az 1-es villamoson péntek délután Budapesten.
Az adyvárosi Tópartynak már hagyománya van, az emberek megszerették és várják a rendezvényt. Évről-évre a hazai zenei élet közkedvelt előadói lépnek fel, idén sincs ez másként. Az Emelet érkezik, Kikivel és Berkes Gáborral a soraiban. Előbbivel beszélgettünk.
Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése az atomerőmű működésében, a vízhőmérséklet ugyanis a mérési eredmények szerint nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene, jelenleg 24,2 Celsius-fok - közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. pénteken az MTI érdeklődésére.