Lezárják a Rába kettős hidat a Győrkőcfesztivál idejére
A híd július 5-én 16.00 óra és július 7-én 24.00 óra között lesz zárva, ami érinti a buszközlekedést is.
Hamis bankóval fizetett, keresi a rendőrség
A rendőrség keresi azt a 180 cm magas, barna hajú, fiatal férfit, aki egy 75 éves asszonynál vásárolt Győrben, szabadhegyi otthonában. Az áru ellenértékét egy láthatóan hamis húszezressel egyenlítette ki.
A civileket támogatja a győri önkormányzat
A legutóbbi, június 28-i közgyűlés fogadta el a civil szervezetek támogatására szolgáló 2013. évi, 25 millió forintos keret felosztását.
Aranyos Győriek
Ahogy arról pénteki híradónkban már beszámoltunk, nagyon jól kezdtek az ifjúsági és U23-as kajak-kenusaink az Európa-bajnokságon, a lengyelországi Poznanban.
Kilencből csak egy
A kilencből csupán egy mérkőzését tudta megnyerni meg a magyar női kosárlabda-válogatott kínai túráján.
Árvíz – Katasztrófavédelem: Győr megyében befejeződött a helyreállítás
Az ütemtervnek megfelelően befejeződtek Győr-Moson-Sopronban a helyreállítási munkálatok - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedden az MTI-vel.
Kinyitották a kapukat, kezdődik a fesztivál
Kedden délután két órakor megnyitották a kapukat, órákon belül az első programok is elkezdődnek a VOLT Fesztiválon a soproni Lővér Kempingben.