Rövidpályás úszó Vk – Hosszú toronymagasan vezet, Gyurta második a pontversenyben
A nőknél Hosszú Katinka vezet, míg a férfiaknál Gyurta Dániel a második helyen áll az összetett pontversenyben az úszók idei rövidpályás Világkupa-sorozatának hollandiai nyitóállomása után.
Győzelmet ígér Pintér a Fradi ellen
- A Fradi ellen mindenképpen itthon szeretnénk tartani a három pontot, s vasárnap is olyan meccset akarunk játszani a BL-győztes Bayern Münchennel, hogy a közönség is elégedett legyen a mérkőzéssel - mondta Pintér Attila vezetőedző, az ETO FC pénteki sajtótájékoztatóján.
Papírra vár a tigris
Portálunk úgy tudja: bürokratikus nehézségei vannak a pár hónapja Győrben született tigris költözésének.
Konfliktus nélkül-VIDEÓVAL
Befejezte szolgálatát az EUFOR Kontingens 12. váltása, amely a győri Arrabona Légvédelmi Rakétaezred állományára épült.
Forgalomelterelés a Fradi-meccs miatt
Az ETO FC - Ferencváros FC bajnoki labdarúgó mérkőzésre 2013. augusztus 10-én 21 órakor kerül sor Győrben.
Kutyák főszereplésével készül az új magyar családi film
A miskolci speciális mentők németjuhásza, Mancs, azután lett igazán híres, hogy 1999-ben a törökországi földrengést követően több nappal a katasztrófa után élve talált meg egy kislányt a romok alatt. Miskolcon szobrot is állítottak Mancsnak.
Elsőre győzelem
Lejátszotta első edzőmérkőzését az ETO-SZESE férfi kézilabda csapata az NB1 B-s Tata ellen. Az új edző, Magi Serra nagyon pozitívan értékelte a mérkőzésen látottakat.