Az ország hatodik legbiztonságosabb megyéjében élünk-VIDEÓVAL
Győr-Moson-Sopron az ország hatodik legbiztonságosabb megyéje – derült ki a rendőr-főkapitányság 2013-as évértékelőjén, melyen Papp Károly országos rendőrfőkapitány is részt vett.
Győr-Moson-Sopron az ország hatodik legbiztonságosabb megyéje – derült ki a rendőr-főkapitányság 2013-as évértékelőjén, melyen Papp Károly országos rendőrfőkapitány is részt vett.
A föld alatt, a leendő mélygarázs területén tették le a megújuló Dunakapu tér alapkövét február 18-án, kedden.
A múlt heti Magyar Kupa kiütés után a hétfő esti bajnokin is egy 10-sel küldte haza a Rába ETO FC az Újszegedi TC futsal csapatát. A zöld-fehérek ezúttal valamivel nagyobb ellenállásba ütköztek.
Szerda este újra bajnoki mérkőzésen lép pályára a Győri Audi ETO KC. Az alapszakasz utolsó hazai találkozóján a Vácot fogadják a zöld-fehérek az egyetemi csarnokban.
A gasztronómiát, a kultúrát és a jótékonyságot együtt tálalja fel a Gasztro Szalon Civil Társaság.Az egyik alapító taggal, Bajzát Zsuzsival, a Győr Plusz Rádió műsorvezetőjével beszélgettünk.
A magyar női rövidpályás gyorskorcsolyázó staféta a harmadik helyen végzett a 3000 méteres váltóverseny B döntőjében a szocsi téli olimpia keddi napján.
Heidum Bernadett nem jutott be a negyeddöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyében a szocsi téli olimpián.
a műsor vendége: dr. Földesi Péter rektor, Széchenyi István Egyetem
A pénteki közgyűlésen fogadják el városunk idei évi büdzséjét, amelyben kulcsszerepet kapnak a fejlesztések.
A művészeti vezető szemüvegén keresztül tekintettünk vissza az elmúlt időszakra és a közelgő koncertekre. A társulat tényleg sportot űz a zenéből!