Konkrét 2014.06.30.
a műsor vendége: dr. Radics Judit pszichiáter, pszichoterapeuta
a műsor vendége: dr. Radics Judit pszichiáter, pszichoterapeuta
Egyben maradt a felnőtt csapat, ami megkönnyíti az együttes felkészülését – mondta Horváth Ferenc a Győri ETO FC labdarúgó csapatának vezetőedzője.
Vasárnap kora délután az ünnepélyes díjkiosztóval véget ért a 6. Győrkőc Olimpia.
Ahogy arról múlt heti lapunkban beszámoltunk a Győri ETO FC két új játékossal - Milos Kocic, Stieber András – erősítette meg keretét. A klub hétfőn sajtótájékoztató keretében, hivatalosan is bemutatta az igazolásait a nyilvánosságnak. A csapat vezetősége ez mellett beszámolt az eddig elvégzett munkáról, a közelgő U19-es Európa-bajnokság előkészületeiről és az új mezszponzorról is.
Az együttes gyermekdalai ma is népszerűek: a régiek időtállóak, az újak örökzöldnek ígérkeznek. Lehet éppen ez a titka a 45 éves zenekarnak?
Személyautóval ütközött egy mentésre vonuló tűzoltódaru Győrben - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A 7. Győrkőcfesztiválon a pöttyök mellett a csíkok és neves előadók kapták a főszerepet.
Tizennégy embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát a győri Schima Bandi utcában, ahol egy kilenc lakásból álló, egyszintes sorház egyik lakásában nagyon magas, 27 százalékos gázkoncentrációt mértek a tűzoltók.
A Cityamp;Traffic olyan közlekedés- és várostervezési gyakorlat, a melynek célja a hallgatók közötti nemzetközi kapcsolatok erősítése, a közlekedés- és várostervezési tapasztalatok megosztása.
A fővárosi Dani a Győrkőc fesztiválnak köszönheti, hogy elvált szülei újra együtt élnek. Történetek, életképek a tarka fesztiválról.