Egyéb kategória
Győr+ 2014.11.30.

Téli készülődés az állatkertben

Az idei évben az időjárás szokatlanul barátságos oldalát mutatta, ugyan a kellemes őszi idő november végéig kitartott, az állatkert munkatársai az ilyenkor már megszokott téliesítési munkákat folyamatosan végzik. A héten megérkezett hideg idő beálltával a külső medencéket leengedték, az állatházakat ilyenkor már folyamatosan fűtik, ajtajukra hőszigetelő fóliaszalagok kerülnek, melyek jól szigetelnek, illetve lehetővé teszik lakójuk zavartalan közlekedését is. Az évek folyamán folyamatosan megépülő állatházaknak köszönhetően, az állatkert szinte minden lakója, olyanok is, amiknek természetes élőhelyén nyoma sincs a hidegnek, láthatók télen is.

Győr+ 2014.11.30.

Sikert kovácsolt a véletlenekből

Hat irodai és tizennégy fizikai dolgozó vezetője a MÁV győri pályafenntartási alosztályához tartozó komáromi szakaszmérnökségen Koncz Katalin, aki négy éve vette át építőmérnöki diplomáját a Széchenyi István Egyetemen.

Győr+ 2014.11.30.

Borkai Zsolt szerint a NOB reformjai történelmi esélyt adnak Budapestnek

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 elnevezésű reformprogramja, amely a gazdaságos, megtérülő, olcsóbb és kisebb olimpiákat támogatja, történelmi esélyt jelent a Budapest méretű városoknak.

Győr+ 2014.11.30.

Negyedszázada Mikulás

A Mikulás varázsa nem kopott meg, a kisgyermekek ma is ugyanúgy várják, ugyanúgy örülnek az ajándéknak – fogalmaz Farkas Imre egykori szabómester, aki huszonöt éve kezdte Győrben Mikulás-pályafutását. Az idén egy másik jubileum is kapcsolódik hozzá, húsz éve rendezték meg először a Mikulásbirodalom ajándékosztó ünnepségét a színházban.

Győr+ 2014.11.29.

Jól sikerült az első főpróba

Először lépett pályára a magyar női kézilabda válogatott mérkőzésen, az új Audi Arénában. A mieink Ausztriával találkoztak nagyjából egy héttel a női kézilabda Európa-bajnokság előtt, ahol magabiztos sikert arattak.

Győr+ 2014.11.29.

Felpezsdülő győri tornaélet

Színes, érdekes sorozatot indítunk heti lapszámunkban. Havi rendszerességgel ugyanis bemutatjuk Önöknek a Győri Atlétikai Klub egyes szakosztályait. Első alkalommal a tornászok edzőtermébe lestünk be.

Győr+ 2014.11.29.

Lebó Ferenc: Ahol megrendelő van, ott szobor is lesz

Lebó Ferenc szerint Győr kreatív város, példaként itt van Zechmeister polgármester iparhonosító sikere abból a vészes időből, amikor a vasút csődbe vitte a dunai hajózást, s vele gabonakereskedelmünket. Itt mindig, a világháborúk, meg a századvégi rendszerváltás után is gyorsan újraindult az élet, most éppen a vagongyári munkakultúrára építő Audi az előremenet motorja. Az autógyár, a beszállítók, az ipari park vállalkozásai az egész várost húzzák, az életerős gazdaságra a képzőművész szemével is jó ránézni. Lebó Ferenc mecénásokat és kultúrára nyitott közönséget lát. Azt mondja, ahol megrendelő van, ott szobor is lesz.

Győr+ 2014.11.29.

Tükröt mutat a városnak

December első napjaiban megnyitják a Dunakapu teret a nagyközönség előtt, hiszen elkészült annak jelentős része – ám ez még nem jelenti a tér hivatalos átadását.