Díjazták a segítőket
A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum /KEF/ a napokban két szakember munkáját díjazta, akik a drogmegelőzés terén végzik áldozatos munkájukat…
A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum /KEF/ a napokban két szakember munkáját díjazta, akik a drogmegelőzés terén végzik áldozatos munkájukat…
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadási rendjében a következő változások lesznek 2014. december hónapban:
A felújítás várhatóan 2015. január végéig tart
22-22-es döntetlent játszott a magyar női kézilabda válogatott Franciaország ellen pár nappal a horvát-magyar közös rendezésű Európa-bajnokság előtt.
50 éves jubileumát ünnepli idén a Graboplast Győri Vízisport Egyesület.
Dr. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke 2014. december 1-től hat évre dr. Varga Andrást, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bíráját nevezte ki a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnökévé.
„Magyarországon egyelőre nem erősödik a regionális gondolkodásmód, Győr viszont az ország vezérhajója” - hangzott el a Széchenyi István Egyetemen rendezett „A tudásalapú gazdaság területi dimenziói Európában” című előadás kapcsán, melyet a regionális tudomány egyik legnevesebb európai képviselője, Roberta Capello tartott.
Egyedi tervezésű lakóházból modern, A kategóriás, reprezentatív irodaházzá alakítottuk át a Schlichter-villát – mondta a megújult épületet bemutató sajtótájékoztatón Mártonné dr. Baj Mária, a tulajdonos Leier City Center Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a felújítás során szem előtt tartották a műemlékvédelmi előírásokat is, az ablakokon, freskókon restaurátorok dolgoztak.
Egy szelíd kolléga belealudt a végtelenbe. Gaál József újságíró csütörtökön az övéi nélkül, más világban ébredt. Békés, jóakaratú ember volt. Régen megbékélt a földi világgal, soha nem hánytorgatta föl régi sérelmeit, messze volt tőle mindennemű ártó szándék. Gondolkodó, szellemes emberként nézte a körülötte történteket, kiemelkedő tehetséggel írt róluk.