Tornászpalánták versenye
Győr-Kismegyeren, a Pólus Centerben rendezték meg az városi lány tornaversenyt.
Győr-Kismegyeren, a Pólus Centerben rendezték meg az városi lány tornaversenyt.
Még több fiatalt szeretne a jövőben a Győri Atlétikai Club megmozgatni és rendszerese sportolásra bírni. Erről és más sok érdekességről mesélt Klement Tibor a GYAC elnöke.
Pontosan egy héttel ezelőtt, hetilapunk megjelenésének napján az ónos eső tükörjeget hozott Győrbe. A Groupama Garancia Zrt. kárszakértőjét, Rácz Gábort arról kérdeztük, fekete nap volt-e ez a biztosítónak?
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos megnyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
Győrben tavaly 588 pár mondta ki a boldogító igent, közel ugyanannyian, mint egy évvel korábban. A válások száma is hasonló volt a 2013-hoz, 329 pár ment hivatalosan szét.
A szélső 2012 óta a Győrt erősítette, amellyel 2013-ban bajnoki címet ünnepelhetett
„Január 28-án, szerdán 15 órakor végső búcsút veszünk szeretett Pinginktől, a család kérésére itt, ahol Csaba a legjobban szeretett, a színházban” - áll az intézmény közleményében.
Távozik a Győri Audi ETO kézilabda csapatától a jelenleg babát váró norvég kapus, Katrine Lunde.