Hol ellenőriz a rendőrség csütörtökön?
Kiválasztotta a rendőrség az állampolgárok javaslatai közül, hogy melyik helyszíneken lépnek fel a gyorshajtók ellen a csütörtökön kezdődő 24 órás sebességellenőrző akciójuk során.
Kiválasztotta a rendőrség az állampolgárok javaslatai közül, hogy melyik helyszíneken lépnek fel a gyorshajtók ellen a csütörtökön kezdődő 24 órás sebességellenőrző akciójuk során.
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük az ETO FC Kft. kiadott közleményét
Győr Megyei Jogú Város Örmény Nemzetiségi Önkormányzata 2014. április 17-én 19 órai kezdettel tartja meg a Genocídium 100. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepség programját
A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős búcsú után a Győri Audi ETO KC elnöke, Kelecsényi Ernő nyilvánosan köszönte meg a szurkolóknak a biztatást.
Csaknem tizenháromezer pár, hamis márkajelzésű sportcipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy szlovák rendszámú kamionban Vámosszabadinál – közölte a NAV kedden.
Az ÉNYKK Zrt. értesíti az utasokat, hogy a héten építési munkálatok miatt megváltozik néhány helyi autóbuszjárat megállóhelye.
a műsor vendége: Horváth Péter igazgató, Révai Miklós Gimnázium
Vasárnap délután megérkezett a férfi vízilabda válogatott Győrbe, amely kedden a görög csapattal csatázik.
A Fidelitas március országos tisztújító kongresszusa után a győri szervezet is megválasztotta elnökségét. A győri csoport nemrég kinevezett elnökének Diligens Dórának újra bizalmat szavaztak.
A legtöbben, 5200-an a Győr-Sävehof mérkőzést látták eddig a női kézilabda Bajnokok Ligája mostani szezonjában.