Két ezüst Racicéből
Az első nagy nemzetközi viadallal hivatalosan is megkezdődött a kajak-kenusok idei versenyszezonja.
Az első nagy nemzetközi viadallal hivatalosan is megkezdődött a kajak-kenusok idei versenyszezonja.
Temetőgondnokként fallal vettem magam körül, hogy minél kevésbé legyek kiszolgáltatottja a világ napi történéseinek, borzalmainak – mondta Gáti Oszkár, aki kedden a Menház Színpadot mutatta be, de beszélt a világ viselt dolgairól is.
A postahivatalok mellett huszonhat kijelölt kormányablaknál így az ETO Parkban lévő hivatalban is benyújthatják kárigényüket a Quaestor károsultak.
Négyen kaptak Csík Ferenc-díjat a Magyar Sport Napja alkalmából a Pesti Vigadóban rendezett keddi ünnepségen.
A Győr-Szol Zrt. koordinálásában, az időjárás függvényében várhatóan május 7-én és május 8-án, 22 és 6 óra között zajlik majd Győrben a növényvédelem.
a műsor vendége:dr. Fekete Gáborné"Híd A Jövőbe" Értelmi Sérülteket Segítő Alapítvány
Az Újpest egygólos győzelmet aratott a vendég Győri ETO ellen, a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A jövő bajnokai programban résztvevő összes fiatal tehetség rajtkőre állt az új győri uszodában rendezett versenyen.
„Egy szerelmes éjszaka után a legfontosabb a másnap reggel” - utalt José Cura a nagy sikert aratott vasárnapi győri szuperkoncertre hétfőn, a Győri Filharmonikus Zenekar otthonában tartott sajtótájékoztatón. Az argentin tenor annyira jól érezte magát városunkban, hogy jövőre is fellép nálunk, ezúttal azonban nem énekelni fog.
A győri önkormányzat döntése révén változik a 8-as járat útvonala, így tömegközlekedéssel közvetlenül is elérhetővé válik az Aqua Sportközpont.