Egyéb kategória
Győr+ 2015.05.20.

Bajnok gyirmóti szurkoló

Az elmúlt hétvégi Gyirmót FC Győr - SVSE labdarúgó-mérkőzésen, a tavaszi idényben már nem először volt több, mint másfélezer szurkoló az épülő gyirmóti arénában.

Győr+ 2015.05.20.

Elhunyt dr. Winkler Gábor építész

A Széchenyi István Egyetem közleménye szerint 75 éves korában elhunyt Winkler Gábor építész. Temetése május 29-én, pénteken 15 órakor Győrben, a nádorvárosi köztemető új ravatalozójából lesz.        

Győr+ 2015.05.20.

Hatodszor az egészségért

Megtelt a hétvégén a Barátság Sportpark, ahol fiatalok, idősebbek, családok, és persze a sportegyesületek találkoztak, hogy testi és lelki egészségükért tegyenek.

Győr+ 2015.05.19.

Fogadja örökbe a múltját!

A Magyar Rádió és az MTVA a Győri Egyházmegyei Levéltár két kottáját fogadta örökbe, azaz restauráltatta. Kedden mutatták be a sajtó képviselőinek a felújított kottákat: Istvánffy Benedek Jam virga Jesse című karácsonyi tételét, valamint Joseph Haydn 1771-ben komponált Salve Regina című művét.

Győr+ 2015.05.19.

Üvegmesterek ünnepe Pannonhalmán

A Magyar Üvegművészeti Társaság csoportos kiállítása nyílt meg nemrégiben Pannonhalmán. A tárlat június 21-ig látogatható.

Győr+ 2015.05.19.

Győrben tanácskozott a Kulturális Bizottság

A Győri Nemzeti Színházban tartja kedden kihelyezett ülését a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottsága, amelyen többek között a tagok bepillantást kaphatnak a város kulturális életébe, a magas szintű oktatásba és az eredményes sportéletébe.

Győr+ 2015.05.19.

‘Dallal indul a nyár’

Az idei nyárnyitón „A Dal” című műsor előadói lépnek színpadra, de a nyár folyamán lesz többek között Quimby és Korál koncert is. Jönnek a népszerű fesztiválok, és a Dunakapu tér is visszatér a helyszínek sorába…

Győr+ 2015.05.19.

Újra a trónon

Visszahódította tavaly elveszített bajnoki címét a Rába ETO FC