Három győri a magyar csapatban
Fogadalmat tett a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szereplő magyar csapat. A fogadalom szövegét az olimpiai bajnok, úszó Kovács Ágnes után mondták el a fiatalok.
Fogadalmat tett a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon szereplő magyar csapat. A fogadalom szövegét az olimpiai bajnok, úszó Kovács Ágnes után mondták el a fiatalok.
Nemrégiben rendezték meg a III. Rotary Regatta sárkányhajó fesztivált, melynek a jelmondata "Egy hajóban evez Győr!" volt.
A hétvégén rendezték meg az evezősök Országos Bajnokságát Szegeden.
Minden eddiginél magasabb szint várható az NBIII-ban. A Nyugati csoportban játszik majd az ETO, ugyanitt az FTC II, az MTK II, a Puskás Akadémia II. és a Videoton II.
Az első osztályból licencprobléma miatt kizárt, majd a város futsal csapatának köszönhetően végül a harmadosztályba került Győri ETO FC a Budapest Honvéddal került össze a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójában.
Tizenegy nappal az NBIII-as bajnokság kezdete előtt még mindig nem lehet tudni, hogy mikor, mely csapatok ellen játszik a Győri ETO FC.
Győrbe érkezett a Biotech USA Road Show hétfő délután. Az érdeklődők a többszörös magyar és nemzetközi bajnok, Kiss Jenő edzésébe leshettek be.
A Dárdai Pál által megkezdett utat szeretné folytatni Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
Két és fél éve, amikor Kemény Dénest a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökévé választották, kilencven körül volt a klubok száma, most 139-et jegyeznek, ami mutatja, óriási az igény országszerte a sportágra.
Az elmúlt hetekben elkészült a két szakasz, amelyek a meglévő rendszerhez csatlakoznak.