Zárva lesz a mélygarázs
A Dunakapu téri mélygarázs a bejáratot és a kijáratot érintő szerelési munkálatok miatt néhány órára zárva lesz.
A Dunakapu téri mélygarázs a bejáratot és a kijáratot érintő szerelési munkálatok miatt néhány órára zárva lesz.
Édes, vaníliás, csokis, frissen sülő sütemények illata készteti megállásra az egyik belvárosi üzlet előtt sétáló járókelőket.
Új helyen a Vaskakas - Nyitott összművészeti központ létrehozása a cél
A Maratoni kajak-kenu világbajnokság miatt a Mosoni-Duna mindkét partján forgalmi forgalmi korlátozásra kell számítani.
2015. szeptember 7. és november 10. között a Bazilikában felújítási munkálatok zajlanak, melyek érintik a templom látogathatóságát és működési rendjét.
Végleg eldőlt ki lesz a zöld-fehérek harmadik ellenfele az UEFA Futsal Cup győri csoportkörében.
A cél már a bajnokság kezdete előtt egyértelmű volt, az ETO meg kell, hogy nyerje az NB III-as bajnokságot, kiharcolva ezzel a másodosztályba jutást.
A 83. sz. főút belterületi szakaszán, a Szauter Ferenc utca – Nagy Imre út kereszteződését korszerűsítik.
Vége az egy hónapos próbaüzemnek, hétfőtől már mindenki használhatja a győri kötött gyűjtésű kerékpárkölcsönző rendszert. A GyőrBike hivatalos átadását csütörtökön délelőtt tartották.