Autóban az ember
Autós híreink után céges autóflotta felépítéséről és kezeléséről olvashatnak.
Autós híreink után céges autóflotta felépítéséről és kezeléséről olvashatnak.
Újabb rangos, nemzetközi sportesemény érkezett városunkba a hétvégén. Győrben rendezték meg ugyanis a Hungarian Open elnevezésű nemzetközi légfegyveres versenyt.
Eljött az év vége, amikor a győri sportegyesületek is összegezik, hogyan sikerült számukra az elmúlt esztendő.
Koncertek, improvizációs színház, mozi és kiállítások – egyelőre ezeken a lábakon áll a Rómer Ház, amely jó úton halad afelé, hogy a győri fiatalok komplex közösségi tere legyen. Egyfajta találkozási pont, ahol a baráti beszélgetések mellé igényes szórakozási lehetőségeket kínálnak.
Mézeskalács házikókkal lepte meg a megyei kórház egyes osztályait a Krúdy Gyula Középiskola 11. F. osztálya.
Könnyed győzelemmel folytatta a bajnokságot a Győr-Szol TC a férfi Szuperliga 10. fordulójában. A győri fiúk idei utolsó hazai bajnokijukon simán, 7–1-re múlták felül a Péti MTE együttesét hazai pályán.
A Győr-Szol Zrt. által működtetett piactereken már a karácsonyé a főszerep. A Vásárcsarnok előtti piactéren kedden nyitott a karácsonyi vásár, ahol az ajándékozásra gondolva, közel negyven kereskedő kínálatából válogathatunk.
Az Európa-bajnokságra már kijutott, most a vb-részvételért harcol a magyar futsal válogatott. A csapat jövő héten mindhárom selejtezőjét Győrben játssza a Magvassy sportcsarnokban. A válogatott keretében több ETO játékos is helyet kapott.
Vásáry André szopránénekes és Kegye János pánsípművész lesznek a fellépői a Márton Lakóotthonért szervezett jótékonysági koncertnek december 11-én 18 órakor, a ménfőcsanaki Szent Kereszt templomban.
Küldjön egy, az itt láthatóhoz hasonló képet (rajzot, fotót) a [email protected] e-mail címre, és ha szerencséje van, öné lehet a különleges pannon-vizes tűzcsapos pendrive.