Nem volt bekötve a biztonsági öv
Győr felől Koroncó irányába haladt a személygépkocsi. A közlekedési balesetben a gépjármű sofőrje megsérült.
Győr felől Koroncó irányába haladt a személygépkocsi. A közlekedési balesetben a gépjármű sofőrje megsérült.
Kormányinfót tartott az új kormány, Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra mellett Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is részt vesz a sajtótájékoztatón.
A soproni rendőrök két óra leforgása alatt fogtak el, majd indítottak büntetőeljárást két sofőr ellen, akik jogosulatlanul vezették autóikat.
Egy személyautó egy motorossal ütközött, az érintett útszakaszon félpályán haladhat a forgalom.
Országszerte mintegy száz alkalommal riasztották a tűzoltókat szerdán a heves szél és a jégeső okozta károk miatt - ismertette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Újabb intézkedéseket és döntéseket jelentettek be a kormány szerda délutáni ülését követően.
A balesethez a lébényi hivatásos tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek.
Az internet elterjedésével az online vásárlás és az online fizetés is egyre népszerűbb. Amíg a valós életben fizetés előtt személyesen meg tudjuk nézni a kiválasztott terméket, addig az online vásárlásnál erre nincsen lehetőségünk, ezért ez nagyobb kockázatot jelent. Ezt azonban kellő körültekintéssel csökkenthetjük és élvezhetjük az online vásárlás előnyeit.
Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük.
A tűzoltók Mosonmagyaróvár térségében, a határ felé vezető oldalon végzik a mentést.