Januártól emelkednek az otthonteremtési támogatások
A gyermekes családok otthonteremtését 2024-ben minden eddiginél magasabb összegekkel támogatja a kormány - jelentették be.
A gyermekes családok otthonteremtését 2024-ben minden eddiginél magasabb összegekkel támogatja a kormány - jelentették be.
A magas vízállás miatt elhagyni kényszerült az A38-at a Petőfi Rádió - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán este.
Több mint 10 ezer hívást kaptak a mentők idén karácsonykor, ez jóval magasabb szám, mint tavaly ilyenkor volt - közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Csütörtöktől vásárolhatók meg a szilveszteri tűzijátékok, petárdázni viszont idén is tilos. A szabályszegők százezres pénzbírságot kockáztatnak, az állatvédők pedig teljes PetárdaStopot hirdettek.
A korábbinál egymillió forinttal nagyobb összeghez juthatnak hozzá a családok 2024-ben, a Babaváró program keretében.
Több jármű ütközött össze a 46-os kilométernél. Budapest felé megállították a forgalmat, a torlódás már 3 kilométeres.
Nem működik az OTP SimplePay kártyás fizetés a MÁV alkalmazásban és az Elvirában. A szolgáltató megkezdte a hiba elhárítását.
A két éven át tartó stagnálás és csökkenés urán jövőre 5-10 százalékkal nőhetnek az árak a hazai ingatlanpiacon.
Hat százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videóban.
A Magyar Honvédség jól felkészített katonáival lépett be a digitális világba - jelentette ki a Honvéd Vezérkar főnöke az M1 aktuális csatornán kedden.