Nem jutott messze a „csokitolvajt”
Csoki, kabát és gyors szökés – így kezdődött a kiskunhalasi rablás, amelynek 23 éves elkövetőjét pár órán belül elfogták a rendőrök.
Csoki, kabát és gyors szökés – így kezdődött a kiskunhalasi rablás, amelynek 23 éves elkövetőjét pár órán belül elfogták a rendőrök.
A kiérkező rendőrök kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket, valamint közel egymillió forintot is találtak a családi házban. Kábítószer-kereső kutya segítette a kámi házkutatást.
Míg 2010-ben három, ma tíz autópálya éri el az országhatárt, miközben 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométernyi gyorsforgalmi út volt hazánkban, ma pedig hosszuk eléri az 1900 kilométert - hangsúlyozta Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára Bicskén, az M1-es autópálya bővítéséről tartott hétfői sajtótájékoztatón.
Az idő előrehaladtával sokan szembesülnek azzal, hogy egy-egy hiányzó fog már nem pusztán esztétikai probléma: a rágás nehezebbé válik, a beszéd megváltozik, és a mosolygás sem megy már szívből.
Napirend előtti felszólalással készül a miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napjára.
Holnaptól alapjaiban változik meg az időjárás az ország nyugati felében.
Vasárnap délután megindulhatott a közlekedés a Keleti pályaudvaron, fokozatosan térnek vissza a vonatok az állomásra. A délutáni, kora esti órákban először a motorvonattal közlekedő elővárosi járatok forgalma állhat helyre, ezt követik majd csak a távolsági járatok. A pályaudvaron a menetrend szerinti forgalom teljes helyreállása várhatóan csak hétfő reggelre tehető.
A Keleti pályaudvaron a karbantartási munkák elhúzódása miatt vasárnap az alábbi közlekedési rendre kell számítani.
Egy megható levél jelent meg az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán, amelyben egy nő mondott köszönetet azoknak a mentősöknek, akik gyors helyzetfelismerésüknek és szakmai hozzáértésüknek köszönhetően megmentették az édesanyja életét.