Meghalt Szakcsi Lakatos Béla
Ma hajnalban, 80. életévében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja.
Ma hajnalban, 80. életévében elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző, a magyar jazz ikonikus alakja.
Átvette a 40. KISS emeletes motorvonatot is a MÁV-START, így teljessé vált a megrendelt flotta. A következő hónapokban forgalomba állhat az utolsó néhány szerelvénnyel együtt. A hatósági vizsgáktól függően várhatóan a decemberi menetrendváltástól közlekedhet mind a 40 jármű.
Szomorú hírről számolt be a Mosollyal a rák ellen alapítvány kuratórium elnökének Fábián Rolandnak a felesége, Zsu: bár férje háromszor is szembenézett a gyilkos kórral, sajnos meggyötört szervezete nem bírta tovább és örökre megpihent.
Ismét csalás terjed a közösségi médiában, amire egy olvasónk hívta fel a figyelmet. Több százezres kávéfőzőt kínálnak pár száz forintént, miközben a bankkártyánk adataira kíváncsiak. A csalás tényét a gyártó cég is megerősítette.
A csütörtöki Kormányinfót követően péntek reggel Orbán Viktor látogatott a Kossuth Rádió stúdiójába. A meghozott döntések mellett a miniszterelnök beszélt a szankciós politika okozta vészhelyzetről, de kitért a többi között arra is, hogy miért van szükség az árstoppokra.
Mintegy 200 km-en keresztül vonult a déli országrészben pusztító szupercella. Jégeső és felhőszakadás kísérte az útját. Tetőket lyuggatott, gyümölcsöseket vert szét a jég délen.
Másodszor rendezték meg Szent Mihály napján, a behajtás és számadás hagyományos ünnepén az Állattenyésztők Napját. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége az Agrármarketing Centrum társszervezésében Kaposváron tartotta rendezvényét, melyen a hagyományok mellett az aktuális kihívásokról és a fejlődés lehetőségéről is tanácskoztak az állattenyésztők.
Csütörtökön folytatódott a forint elmúlt napokban tapasztalt gyengülése. Az euró árfolyama már 420 forint fölött is járt, a dolláré elérte a 435 Ft-ot.
Ezúttal szokásos időben, csütörtökön tartott tájékoztatót Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormány döntéseiről.