Elnök, író, ember – 10 éve halt meg Göncz Árpád
Tíz éve, 2015. október 6-án halt meg Göncz Árpád író, műfordító, 1990 és 2000 között Magyarország rendszerváltozás utáni első köztársasági elnöke.
Tíz éve, 2015. október 6-án halt meg Göncz Árpád író, műfordító, 1990 és 2000 között Magyarország rendszerváltozás utáni első köztársasági elnöke.
Alig változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet gyengébben kezdi az előző heti kezdésnél.
Reggel 8 körül alakul a hőmérséklet, míg délután egészen 19 fokig melegszik a levegő.
A tavalyi adat ennél is rosszabb volt.
A mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen - írta Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggeli Facebook bejegyzésében.
Hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, legfeljebb egy-egy jelentéktelen zápor fordulhat elő.
A szőlő aranyszínű sárgaság betegség visszaszorítása érdekében indult hatósági fellépésből a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a drónos felderítés, valamint a légi permetezés megszervezésével veszi ki a részét.
Ezerhétszáz gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá az idén ötödik alkalommal megszervezett MosolyTáska akció. A gyűjtésben több mint 150 általános iskola diákjai és magánszemélyek is részt vettek, hogy adományukkal a legszegényebb családok gyermekeit támogassák.
Négy nagyvárosban – Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden – 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció során szeptember 15. és 19. között. Itt vannak az eredmények!
A magyar miniszterelnök szokás szerint a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának volt a vendége péntek reggel. Számos aktualitás előkerült a beszélgetés során.