Lezárják májusban a Keleti pályaudvart
Májusban két hétre, 13. és 26. között karbantartás miatt lezárják a Keleti pályaudvart. A beavatkozások által javulni fog a szolgáltatási színvonal, valamint a vonatok pontossága.
Májusban két hétre, 13. és 26. között karbantartás miatt lezárják a Keleti pályaudvart. A beavatkozások által javulni fog a szolgáltatási színvonal, valamint a vonatok pontossága.
Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 719 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Takarékbank vezető elemzője szerint "nagyon nagyot kellene fékezni ahhoz, hogy öt százalékról becsússzunk négy százalék alá", ezért négyszázalékos növekedéssel nyugodtan lehet számolni, de akár még ezt is meghaladhatja a 2019-es GDP bővülése.
A leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet, s helyenként napközben is csak 0 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A tavaly decemberben kötött bérmegállapodás hatására, amelynek értelmében 2019. január 1-től 8 százalékkal nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, idén az átlagbérek vélhetően 9 százalékkal emelkednek majd - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kereseti adatait. Ugyanakkor megjegyezték, a pontos becslést nehezíti, hogy idén a statisztikai hivatal már új módszertannal méri a béreket.
Több településen javult a levegő minősége, de egy helyen továbbra is veszélyes, kettőn pedig egészségtelen a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt
Növekszik a melanómás megbetegedések száma, ezért érdemes minden évben szakemberrel is ellenőriztetni az anyajegyeket - közölte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyász szakorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Ma nyílik meg az ország és a régió legjelentősebb turisztikai seregszemléje, az Utazás 2019 kiállítás, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 30 ország 300 kiállítójának kínálatából válogathatnak a látogatók február 21. és 24. között.
Élelmiszerre 1835 milliárd forintot költött tavaly a lakosság, háztartási vegyi árura és szépségápolási termékekre pedig 448 milliárdot, az előbbi 7, az utóbbi 8 százalékos növekedés az előző évhez képest; az élelmiszerek közül a hús, a sör és a sajt forgalma emelkedett ki - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság a Nielsen adataira hivatkozva.